Mozaik

Utolsó útjára kísérik a somogyszobi vonatot

máv-start
máv-start
A bezárás apropóján a Pannonvasút Egyesület Egy utolsó utazás Nagyatádra címmel búcsúztatja el a 38-as számú vasútvonalat.

Gyakran kétszer annyian utaztak a Somogyszob és Nagyatád között közlekedő vonaton, mint amennyi ülőhely van rajta. Ennek ellenére a MÁV úgy döntött, hogy augusztus 1-től ideiglenesen felfüggeszti a járatokat a két település között. A helyiek többsége és a polgármesterek is ellenzik a lépést, írta a Sonline.

Naponta 16 pár, összesen 32 személyvonat jár a két település között. A kilenc kilométeres távot 13 perc alatt teszik meg a piros színű Bz-motorvonatok. A 44 ülőhelyes járművek piacnapokon, valamint reggel és délután sokszor túlterhelten közlekednek. Többször előfordult, hogy csaknem nyolcvan ember zsúfolódott fel a vonatra, sőt még három babakocsit és két kerékpárt is felvittek.

Nem értek egyet a döntéssel, mert ez egy nagyon fontos és kihasznált útvonal. Az emberek nem átutazásra használják, hanem céltudatosan közlekednek a két település között. A menetrend igazodik a munkahelyekhez, az iskolához, a hivatali ügyintézéshez és az orvosi szakrendelésekhez is, ráadásul ez a szárnyvonat biztosítja a nagyatádiak számára az InterCity csatlakozást

– mondta a portálnak Ormai István, Nagyatád polgármestere, aki levelet írt levelet Nagy Bálint közlekedésért felelős államtitkárnak, azt kérve, állítsák vissza a vasúti közlekedést a két település között.

A MÁV-Volán csoport egyébként Somogyszob és Nagyatád között korszerű, légkondicionált autóbuszokra „cseréli” a régi vonatokat augusztus elsejétől. Vélemények szerint a négy számjegyű, alsórendű úton kicsit aggályos lesz a közlekedés a buszoknak, főleg a téli hónapokban.

Hodorics Katalin Somogyszob polgármestere is levelet írt Nagy Bálint államtitkárnak.

A légkondis buszra kerékpárt, babakocsit és nagyobb csomagokat nem tudnak majd feltenni az emberek, a vonaton ezeket sokkal kényelmesebben tudták szállítani. Már ezek miatt is fontos lenne, ha megmaradhatna a személyszállítás a vonalon

– említette a település vezetője.

A bezárás apropóján a Pannonvasút Egyesület Egy utolsó utazás Nagyatádra címmel eseményt szervez július 31-én, melynek keretében a Nagyatádra, illetve Nagyatádról induló utolsó menterend szerinti járaton utazva búcsúzhatnak el a nagyatádiak és a somogyszobiak a 38-as számú vasútvonaltól.

Eddig több százan jelezték, hogy részt vesznek a rendezvényen, ezért az egyesület egyeztetések folytat az illetékesekkel, hogy egy úgynevezett Bzx mellékkocsi is részét képezze a szerelvénynek. A szervezők az utazás végén megemlékezést tartanak.

Kapcsolódó
Elhagyatott Csipkerózsika-kastély a tanyavilág egykori vasútállomása
Az Orosházi tanyák állomás épületegyüttese akár műemléki vagy helyi építészeti védelmet is érdemelne, de egyelőre bizonytalan a sorsa.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik