Mozaik

Buddha-ereklyéket állítanak ki Taron

Facebook/Magyarországi Karma Kagyüpa Buddhista Közösség
Facebook/Magyarországi Karma Kagyüpa Buddhista Közösség

A hagyományoknak megfelelően idén is megnyitja kapuit a nagyközönség előtt az a kiállítás, amely során ereklyegyöngyöket, a hosszú élet piruláit, ereklyesót és számos egyéb értéket tekinthetnek meg az érdeklődők a Nógrád vármegyei településen lévő Buddha Parkban.

Az ereklyegyöngyöket Buddha és számos jelentős buddhista mester hamvai között találták. A buddhista szemlélet szerint a gyöngyök a magas szintet elért mesterek spirituális értékeinek, együttérzésének és bölcsességének a leglényege, egyben emlékeztetnek saját alapvető jóság-természetünkre, s arra, hogy mindenkiben megvan a belső potenciál, hogy azt megvalósítsa.

Balogh Zsolt, a Magyarországi Karma Kagyüpa Buddhista Közösség ügyvezetője korábban a Nool-nak úgy nyilatkozott, hogy a buddhista ereklyék nagyon hasonlóak a keresztény relikviákhoz.

Hozzátette: a céljuk, hogy minél több ember megkapja azt a gyógyító szeretetteljes áldást, amelyre mindenkinek szüksége van.

A kétnapos, ingyenes esemény augusztus 19-én 10 órakor kezdődik.

Kapcsolódó
Stadionnyi méretű a világ legnagyobb buddhista temploma
Tízszer akkora, mint a Vatikán, a kupoláját 300 ezer aranyozott Buddha bronzszoborral fedték be.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik