Mozaik

Hatalmas gímbikát terítettek le Somogyban

A bika korát 12 évre becsülik, a trófea tömege 10,80 kilogramm.

A SEFAG Zrt. szántódi vadászterületén került terítékre a napokban egy tekintélyes méretű gímbika, közölte Facebook oldalán a vadásztársaság.

A szerencsés elejtő – egy visszajáró osztrák hajtócsoport tagja -, öreg bikát szeretett volna terítékre hozni, és ez most Rituper Balázsnak, a vadásztársaság tagjának kíséretében sikerült.

Az elejtett bikát 3 éve láttam először a területen, két éve is megfigyeltem. Tavaly nem jelentkezett, ám idén újra megjelent és egyértelműen felismertem. 3 éve 9-10 évesnek gondoltam és most azt tapasztaltam, hogy a koronából azóta már visszarakott, agancsa érett, szépen gyöngyözött, úgy ítéltem meg, hogy idén elejthető

– fogalmazott Rituper Balázs.

Vendégével este mentek ki arra a területrészre, ahol a bikát megfigyelte augusztus 27-én. Egy fiatal, 10 kilogrammos agancstömegű példányt pillantottak meg több tarvad társaságában a siskanádas mezőn. A bika bőgött, majd az erdőből replikázott rá egy másik.

Felismertem a hangját, ma este őt vártuk! Izgalmas percek következtek, az agancsosok jó ideig válaszolgattak egymásnak, de a „mi bikánk” csak nem mutatta meg magát. Egyre közelebbről hallottuk a hangját, majd a végtelennek tűnő percek után végre, tőlünk körülbelül 70 méterre kilépett a sűrűből. A vendég ekkor hozta terítékre egyetlen jó lövéssel, majd negyed óra elteltével boldogan vette birtokba a kivételes vadat

– elevenítette fel az élményeket a kísérő vadász.

A bika korát 12 évre becsülik, a trófea tömege 10,80 kilogramm.

Kapcsolódó
Kétezernél több gímszarvast ejtettek el Zalában
2017-óta folyamatosan növelik a kilövési terveket.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik