Mozaik

Marokkói sáskát talált a szőlőben egy fehérvári nő

9 centiméter nagyságú sáskát talált egy fehérvári nő Öreghegyen az egyik szőlőtőkén a napokban, írja a feol.hu.

Simon Erika az interneten kért segítséget, hogy vajon milyen sáskafélét találhatott, mert mint írta, ő még sosem látott ekkora méretű sáskát. Habár a hozzászólók sokféle fajt említettek, a legtöbben egyiptomi sáskára tippeltek.

Both Zoltán vadállatbefogó a lap megkeresésére viszont ezt cáfolta, mint fogalmazott, a képet látva egyértelműen leszögezhető, hogy nem egyiptomi sáskáról van szó. Szerinte vélhetően marokkói sáskát találhatott a hölgy, amiről fontos tudni, hogy egyáltalán nem jelent veszélyt.

Nem kell attól tartani, hogy sáskainvázió lesz, ahhoz több millió egyedre lenne szükség. Ami pedig a mértét illeti, az teljesen átlagos, ennél még jóval nagyobb sáskák is előfordulnak a természetben, közölte.

Most még kedvező az idő számukra, jól elvannak, de a hideg idővel valószínűleg csökken a számuk, ha nem tudnak behúzódni valahova

– mondta, hozzátéve, hogy nem a sáskáktól kellene tartaniuk az embereknek. Sokkal inkább nagyobb veszélyt rejtenek magukban ugyanis a nyaralásból véletlenül hazahozott skorpiók, ilyen esethez idén többször is riasztották őt, illetve a tigrisszúnyogok.

Tavaly egyébként igen komoly gondokat okoztak Hódmezővásárhely környékén a marokkói sáskák. Sipos József növényorvos akkor a Délmagyarnak elmondta, ezek az állat rendkívül gyorsan szaporodnak, egy 10 négyzetkilométeres területen akár 1 milliárd sáska is képes jelen lenni. Nagyon falánkok, míg egy lárvából teljes imágó lesz, a testsúlya tizenkétszeresét eszi meg.

Kapcsolódó
Imádkozó sáskát ejtett el egy hatalmas karéjos keresztespók a Bakonyban
Inkább néz ki valami démonkirálynőnek, mint egy bájos pókleánynak.
Olvasói sztorik