Mozaik

Magyarország legnagyobb harcsáját foghatták ki a Bodrogból

A gigahal a Tiszából érkezhetett keszegezni.

A kapitális fogás a Bodrog-folyóban, a Tisza-torkolattól mintegy kettő kilométerre, Tokaj környékén történt még márciusban, de a horgász csak a napokban osztotta meg történetét a Pecaverzummal.

Gergő – a szerencsés horgász – észrevette, hogy elkezdődött a dévérkeszegek ívása, megjelentek a 3-4 kilós példányok és azokra pályázó harcsák is. Így a mindössze pár éve pergető horgász elő is vette a felszerelést, és apósával elkezdtek harcsára vadászni. Több, kisebb példány után este 19 óra körül kapott rá az óriás, amolyan lomha, komótos módon el is indult a fárasztás.

Közel három és fél óra telt el, mire nagy nehezen sikerült a felszínre hozni a gigászi harcsát, majd ketten a csónakba is húzták.

A beszámoló szerint a horgászok megkérdezték több ismerősüket is, hogy most mégis mi legyen a hallal, Gergő ugyanis a C&R horgászat elvét követi (catch and release, megfogni és visszaengedni), és csak nagyon ritkán visz haza egy-egy süllőt vagy pontyot, de azt is csak szigorúan három kilóig, ha éppen megkívánná a felesége. Az a tanács érkezett végül telefonon, hogy inkább ne engedjék vissza, mert egy ekkora példány nagyon sok halat fogyaszt, és még a nagyobb pontyokat is megtámadja.

Én visszaengedtem volna, de meg sem bírtuk emelni, vissza sem tudtuk volna dobni a csónakból

– mondta Gergő.

A pontos tömeg meghatározására nem állt rendelkezésre mázsás mérlegelő, de a horgászok saccolása alapján a 256 centis harcsa 120 kiló felett lehetett. A hivatalos országos rekordot Kovács Gábor tartja, aki 2010. május 10-én akasztott meg egy 113 kilós, 230 centiméteres bajszost a Töröcskei-tónál.

Az adatokból és látva a képeket arra lehet következtetni, hogy Gergőék, ha pontosan lemérik a bodrogi harcsát, és hitelesíttetik a Mohosszal, letaszították volna az első helyről a csúcstartót.

A szakértők szerint a harcsa minden valószínűség szerint nem is bodrogi, nem a folyóban élt, hanem a Tiszáról úszhatott fel csemegézni a keszegekből, ellenkező esetben rendelkezett volna annyi helyismerettel, hogy egyből behúzza magát egy akadó alá, de ő csak állt egy helyben óráig. A szája akkora volt Gergő szerint, hogy egy focilabda gond nélkül bezuhant volna rajta a gyomrába. A nyúzást követő feldolgozás során elő is került belőle három darab jókora dévér. Összesen mintegy 80 kiló filét kaptak. Jutott a családtagoknak, barátoknak is.

Kapcsolódó
Kapitális méretű harcsával dőlhetett meg a magyar világrekord
A jelenleg hivatalos harcsavilágrekordot egy magyar horgász, Zsédely Attila tartja egy 134,97 kilogrammos, 245 centiméteres példánnyal.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik