Mozaik

Újdonságokkal nyit november 17-én az Advent Bazilika

Háromszor nyerte el az Európa legszebb karácsonyi vására elismerést.

Békés adventi hangulat, az ünnepi időszak illatai, ízei, fényei és meghitt pillanatai – 2023-ban meglepetésekkel várja látogatóit a tavaly harmadszorra is Európa legjobb karácsonyi vásárának választott Advent Bazilika.

Az eddigieknél is látványosabb, megújult ünnepi fénydekoráció, idén először varázslatos mesevilágba kalauzoló multimédia-kiállítás, új helyszínről, a magasból, élőben előadott hangulatos zenei produkciók, 12 méteres karácsonyfa, fényfestés,  szelfipont, ingyenesen igénybe vehető jégpálya, minőségi kézműves és gasztronómia kiállítók, a válogatott ínyencségek között pedig 1500 forintos, pénztárcabarát menükínálat is fogadja az ünnepelni vágyókat Budapesten, a Szent István Bazilika előtti téren.

2023. november 17-én, immár tizenharmadik alkalommal nyitja meg képzeletbeli kapuit az Advent Bazilika, amelyet évek óta azzal az eltökélt szándékkal hoznak létre a szervezők, hogy semmihez sem hasonlítható ünnepi atmoszférát teremtve, minőségi időtöltést és különleges gasztronómiai kínálatot nyújtsanak a látogatóknak.

A Szent István téren rendezett karácsonyi vásár nem csupán a magyar főváros, de az európai régió egyik legszebb ünnepi rendezvénye is egyben. A népszerű és kedvelt turisztikai célpont három alkalommal, 2019-ben, 2021-ben és 2022-ben is elnyerte az „Európa legjobb karácsonyi vására” címet.

Az Advent Bazilika a tavalyi triplázáskor a legjobbak legjobbjának járó elismerés mellé ráadásul a Karácsonyi vásárok állócsillaga címet is elnyerte.

Közönségkedvenc látványosságok mellett új programelemek

A korábbi népszerű programok mellett számos újdonság is várja az adventezőket. Megújul a vásár fénydekorációja, új girlandok és fényhálók díszítik a teret, valamint a kiállítók épületeit.

Az újdonságok sorában, adventi meglepetésként a szervezők egy varázslatos multimédia-kiállítással is készülnek: látványos fény-installációkkal megidézik az Alice Csodaországban bámulatos mesevilágát, amelybe belépve a látogatók elmerülhetnek a képzelet birodalmában.

Idén az Advent Bazilika utcazenei produkciói felköltöznek a magasba, a nagyhütte tetejére.  Hetente négyszer lépnek színre az adventi hangulatot kiegészítő kulturális produkciók, hogy gospel, folk, jazz és funk stílusba csomagolt műsorukkal színesítsék a vásári forgatagot.

A hagyományhoz hűen, a vásár központi részében kap majd helyet a gyönyörűen feldíszített, 12 méter magas, monumentális karácsonyfa és itt várja a gyerekeket az ingyenesen igénybe vehető korcsolyapálya korcsolyabérlési lehetőséggel, korcsolyaoktatással.

Sokak szerint a leglenyűgözőbb programelem, a Bazilika homlokzatára vetített fényfestés idén is elmaradhatatlan része lesz a vásárnak. A látogatók minden nap 17:30-tól fél óránként gyönyörködhetnek a 3D vetítésekben, a szünetekben pedig a rendezvény különleges szelfipontjáról a vállalkozókedvűek egyedi mintát varázsolhatnak a Bazilika homlokzatára – hogy aztán fotót készítsenek, és a szelfi automata 48 nyelvből választható karácsonyi üzeneteinek valamelyikével kiegészítve posztolják a saját maguk által kreált, különleges alkotást.

Varázslatos élményt ígér az Advent Bazilika VR szánja is, amelyet bárki kipróbálhat, hogy átélje, milyen a Mikulás mögött utazni.

Hazai kiállítók, hungarikumok és pénztárcabarát menükínálat

A rendezvény területén idén is kizárólag hazai kiállítók kapnak helyet, akik között kézműves és gasztronómiai árusok egyaránt megtalálhatóak. Utóbbiak a közkedvelt, kifogástalan alapanyagokból előállított ünnepi-vásári ételek mellett a rendezvény szellemiségének megfelelően számos, csak itt kapható ínyencséget is kínálnak. Így megtalálható lesz számos streetfood és barbeque fogás is, ahogyan a hazai csárda kultúra étkei is.

A rendezvényen külön hangsúlyt kapnak a Hungarikumok. Így az elmaradhatatlan kürtőskalács és lángos mellett, pálinka, akácméz, tokaji borok, piros paprika, villányi bor, szürkemarha-, és mangalica étel is kapható lesz.

Önálló kiállítóhelyet kapnak Magyarország legnevesebb pincészeteinek prémium bortermékei, de a hazai borászati kultúra egyes kiváló tételei borpárosításként megjelennek a gasztrokiállítóknál is, akik javasolt bor-tétellel együtt megvásárolható menüt is étlapra tűznek.

A tavalyi évhez hasonlóan, a szervezők idén is gondoskodtak róla, hogy minden pénztárcának megfelelő étel- és ital kínálat várja a látogatókat: kivétel nélkül minden nagykonyhánál elérhető lesz naponta egy étel, amelyet 1500 forintos fix áron vásárolhatnak meg a látogatók.

Az ízek és illatok mellett kézműves kiállítók – népművészek, iparművészek és modern dizájner terméket kínáló innovatív alkotók – is hozzájárulnak a vásár hangulatához egyedi, kézzel készített remekeikkel.

Ünnepi áhítat, tradíció és múltidézés Európa legjobb karácsonyi vásárában

Igazi különlegességnek ígérkezik az a látványműhely, amelyben kovácsmesterek mutatják be szakmájuk fortélyait, és a régmúlt időket idézi meg a Fortepannal közösen megvalósított „Advent Anno” című fotókiállítás is, amely a kiállító pavilonok külső oldalát fogja díszíteni.

A Bazilika előtt foglalja el méltó helyét a csodálatos betlehemi jászol, valamint itt díszíti a teret az a monumentális adventi koszorú is, amelynek gyertyái vasárnaponként az adventi időszak meghitt momentumaiként gyúlnak majd fel.

Hagyományihoz hűen, az Advent Bazilika idén is helyet biztosít a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek, amely a vásár teljes ideje alatt várja az adományokat. A szolgálat önkéntesei a helyszínen maguk sütötte és díszített dekoratív mézeskalács szívvel hálálják meg az adakozók segítő szándékát.

Az Advent Bazilika november 17-től január 1-ig várja az érdeklődőket Budapesten, a Szent István téren.

Kapcsolódó
Európa legjobbja az Advent Bazilika
2019 és 2021 után 2022-ben is a kontinens legjobb karácsonyi vására lett.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik