Mozaik

Mindenkit lekörözött a játékos medvebocs fotója

péter levente
péter levente
A székelyföldi versenyre 18 országból 67 alkotó 387 alkotást küldött be.

Az erdélyi VADON Egyesület 10. alkalommal rendezte meg a TransNatura Nemzetközi Természetfotó Pályázatot, melynek eredményhirdetését a napokban Sepsiszentgyörgyön, a Székelyföldi Vadászati Közgyűjtemény kiállítótermében tartották, írta a Székelyhon.

Idén is két kategóriát hirdettek a szervezők, így a jelentkezők a szabadon készített felvételek mellett az ősz témájában is beküldhettek munkákat. A versenyre 18 országból 67 alkotó 387 alkotást küldött be.

A pályázat nagydíját Péter Levente háromszéki természetjáró és fotós nyerte Játszótér című remekével, melyen egy játékos medvebocsot kapott lencsevégre.

A nyílt kategória  első helyezettje a magyarországi Szűcs Balázs lett, aki egy pókot ábrázoló, kontrasztos fotóval nyerte el a zsűri tetszését.

Tematizált kategóriában a szintén magyar Pintér Csaba nyert. Felvételén egy őz látható a távolban egy ködös napon.

A kategóriák dobogósai, valamint a fődíj nyertese az elismerő oklevél mellett pénzjutalmat is kaptak: a harmadik helyezett 200, a második 400, az első 600 euró jutalomban részesült, a nagydíjas 1000 eurót kapott.

Az elmúlt évtizedben 763 fotós, 4439 munkával vett részt a versenyen, évenként átlag 16 országból. Küldtek be fotókat minden kontinensről, főként Európából, de jelentkeztek Észak- és Dél-Amerikából, Ázsiából és a Csendes-óceáni szigetekről is.

Az idei díjnyertes fotók IDE KATTINTVA tekinthetők meg.

Kapcsolódó
Kihirdették 2023 legviccesebb természetfotóját, magyar kategóriagyőztes is van
Egy léggitározó kenguru érte a főnyereményt, Ambrus Tímea ürgéről készült sorozata pedig a portfólió kategóriában bizonyult a legjobbnak.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik