Kiderült, melyik országrészben legnagyobb a bűnözés

Meglepő a lakosok számához viszonyított esetszám miatti sorrend.

Az Országos Rendőr-főkapitányság honlapján többféle szempont alapján lekérdezhető az ország bűnügyi helyzete, térképen látható többek között a területenként elkövetett lopások, betörések, rongálások, erőszakos cselekmények száma.

Ez alapján készített összefoglalót az Index, mely a 100 000 lakosra jutó bűncselekmények számát vizsgálja a 2022. november 14. és 2023. november 14. közötti egy éves időszakban.

Eszerint talán meglepő az eredmény, hiszen a lakosok számához viszonyítva Heves vármegyében a legtöbb az elkövetett bűnycselekmény, utána Budapest, majd Nógrád vármegye következik. Békés vármegye valóban békés, itt a legkevesebb a bűneset.

A 100 000 lakosra jutó bűnesetek száma

Ha járásonként vizsgáljuk az eredményt, akkor még szélsőségesebb számokat tapasztalhatunk, a Hevesi járásban 2736 bűncselekmény jut 100 ezer lakosra, Gyomaendrőd járásban pedig csak 484.

Lopásban szintén Heves vármegye van az élen 423 darabbal, Budapesten 402, Jász-Nagykun Szolnok vármegyében 363 lopás jut százezer emberre. Békés vármegyében csak 91 esetet regisztráltak.

Gépkocsilopásban viszont Nógrád a listavezető, a második helyen Heves 28, míg a harmadik helyen Jász-Nagykun-Szolnok vármegye zár. Utolsó helyre Hajdú-Bihar vármegye került.

Gépkocsifeltörésben szintén Heves vármegyében a „legaktívabbak”, második Pest vármegye, majd Budapest következik. Utolsóként Hajdú-Bihar vármegye szerepel.

Közterületi bírságból Budapesten osztottak ki a legtöbbet, legtöbbször a belvárosban volt dolguk a rendőröknek.

Személy elleni erőszak – ide tartozik többek között az emberölés, az emberrablás, a bántalmazás és a szexuális kényszerítés bűntette is – Nógrád vármegyeében a legrosszabb a helyzet 300 esetszámmal, majd Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye következik 279-cel, a harmadik helyen holtversenyben Budapest és Somogy vármegye 247 eljárással. Utolsó helyen Csongrád-Csanád vármegye zárt 129-es számmal. Járási szinten viszont a szabolcsi Nyírbátorban és környékén történt a legtöbb eset.

Rablásban listavezető Budapest, majd Heves és Borsod. Vas vármegyében mindössze 3 eset történt.

A tulajdon elleni szabálysértésekben Heves vármegyéé, rongálásban és garázdaságban pedig Budapesté a kétes dicsőségű első hely.

A rendőrség bűnügyi térképe naponta frissül, de éves, 2023-as adatot csak január végén fog mutatni az adatbázis.

Kapcsolódó