Mozaik

Alkalmazkodni kezdtek a virágok a beporzók eltűnéséhez

pexels
pexels
Már 20 százalékkal kevesebb nektárt termelnek az árvácskák.

A Francia Nemzeti Tudományos Kutatási Központ (CNRS) és a Montpellier Egyetem közös tanulmánya azt vizsgálta, hogyan hat a beporzók eltűnése a gazdaságokban élő növényekre – írta meg a Magyar Mezőgazdaság.

A párizsi régióban élő vadárvácskákat vették górcső alá, és 1992 és 2001 között gyűjtött magokból nevelték fel a növényeket és azt találták, hogy a ma élő példányok 10 százalékkal kisebbek, és 20 százalékkal kevesebb nektárt termelnek, és jóval kisebb az esély rá, hogy egy beporzó rovar meglátogassa őket, mint a régebbi növényeket.

Ez a gyors evolúciós változás vélhetően az eltűnőben lévő beporzók miatt alakult ki, mely Európa szerte tapasztalható.

Németországban a repülő rovarok 75 százaléka tűnt el a védett területekről az elmúlt 30 évben egy másik tanulmány szerint.

A mostani kutatás egy olyan ördögi körre derített fényt, melyben az eltűnő beporzók miatt a növények kevesebb nektárt termelnek, így még kevesebb táplálékot szolgáltatnak a beporzók számára, amivel azok száma tovább esik. Ez aláhúzza az olyan intézkedések fontosságát, mely ellensúlyozhatja ezt a jelenséget, és minél hamarabb helyreállítja a növények és beporzók között fennálló kapcsolatot, mely több millió év alatt alakult ki.

Kapcsolódó
Veszélyben a magyarországi beporzók
A méhek száma rohamosan csökken, miközben a beporzást igénylő növények száma nő.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik