Idén is telelnek vándorsólymok a Körös-Maros Nemzeti Park Csanádi puszták részterületén. A Montág-pusztán található Nagy-Zsombékon két példány rendszeresen felbukkan, az ott állomásozó vízimadarakra vadásznak, közölte a nemzeti park.
A vándorsólyom a leggyorsabb állat a Földön, zuhanás közben akár a 400 km/órás sebességet is elérheti. Támadását általában nagyon magasról indítja. Összezárt szárnyakkal, meredek szögben, zuhanórepülésben támad, amelyet rövid, erőteljes szárnycsapásokkal gyorsít fel.
Kozmopolita faj, gyakorlatilag az Antarktisz kivételével minden kontinensen előfordul. Kis számban a hazai középhegységekben is költ. Hazai állománya növekvő tendenciát mutat. Az Alföldön főleg az ősztől tavaszig terjedő időszakban találkozhatunk vele.
Ez a ragadozó madár – melyet 2018-ban az év madarának választottak – jól tűri az emberi környezetet, ezért gyakran nagyobb városok magas épületeit választja éjszakázóhelyül.
A Szegedi Dóm teteje például ilyen tradicionális éjszakázóhelynek számít. Békéscsabán, a református templom tetején és Orosházán, a víztorony tetején is megfigyeltünk már vándorsólymokat. Vadászni általában kijárnak a pusztai vizes élőhelyek környékére, de zsákmányukat elviszik a pihenőhelyükre és ott fogyasztják el.
December végére a Montág-pusztai Nagy-Zsombékban jelentős mennyiségű víz gyűlt össze, s mivel jégborítás nem alakult ki, így most is több százas récecsapatok állomásoznak a területen. A rétisasok mellett egy öreg és egy fiatal vándorsólyom is rendszeresen vadászik itt, a récék közül próbálnak zsákmányt szerezni.
A vándorsólymok a tél végén korán indulnak vissza telelőhelyükre, általában február végén már elhagyják az Alföldet.
A vándorsólyom természetvédelmi értéke 500 ezer forint egyedenként.