Mozaik

Szabad szemmel látható üstökös is feltűnik idén az égen

MTI/Komka Péter
MTI/Komka Péter
A Hold égi útját tekintve különleges az idei esztendő.

Szabad szemmel látható üstökös, holdfogyatkozás, bolygó együttállások – ezek az érdekes csillagászati események várnak ránk 2024-ben, írta honlapján a Vas vármegyei hírportál.

Szabad szemmel látható üstököst jósolnak a csillagászok 2024 őszére, legutóbb négy éve volt példa hasonlóra, azelőtt pedig 1997-ben. A tavaly februárban felfedezett üstökös október 10-e után az alkonyi égen, délnyugat felé, napnyugta után lesz látható. Az égi vándor eddigi vizsgálatai arra utalnak, hogy először jár a Nap közelében. Az ilyen üstökösök esetén előfordulhat, hogy viselkedésük a Nap közelében megváltozik, fényességük jelentősen elmarad a várakozásoktól vagy magjuk szétesik. Ekkor a szabadszemes látvány elmaradhat, ezért fontos az óvatos optimizmus most is

– tájékoztatott a lap megkeresésére Mitre Zoltán, a Gothard Jenő Csillagászati Egyesület elnökségi tagja.

2024-ben napfogyatkozás nem, de részleges holdfogyatkozást láthatunk Magyarországon –szeptember 18-án hajnali 4 óra körül a Föld teljes árnyéka a Holdkorong területének mintegy 3,5 százalékát át takarja majd el.

A Hold égi útját tekintve is különleges az idei és a 2025-es esztendő.

A Holdpálya most úgy helyezkedik el, hogy a nyári telehold az átlagosnál alacsonyabban jár, ezáltal valamelyest rövidebb ideig látszik a horizont felett. A téli telehold pedig az átlagosnál kicsit magasabban jár, így valamelyest hosszabb ideig világítja be a téli éjszakákat. Ilyen holdhelyzet 18 és fél évente fordul elő.  E jelenségnek köszönhető az is, hogy 18 és fél év után a 2024/2025-ös évben a Hold többször megközelíti a Bika csillagképben található Fiastyúk csillaghalmazt. A Hold és a csillaghalmaz szoros közelsége az esti égen idén február 16-án, október 19-én, december 13-án lesz megfigyelhető

– részletezte az egyesület elnökségi tagja.

Wikimedia Commons

Mitre Zoltán szerint július 24-ét és október 14-ét is érdemes megjelölni a naptárban annak, aki különleges égi jelenségre vár: ekkor a Hold és a Szaturnusz nagybolygó szoros közelségben látszik majd az égen.

A Hold idén párszor megközelít egy-egy fényes állócsillagot is: a Szűz csillagkép Spica nevű csillagát március 26-án és június 16-án este, és a Skorpió csillagkép Antares nevű csillagát, mely megfigyelésére július 17-én este nyílik kedvező alkalom.

– vázolta fel.

Az augusztusi meteorraj maximuma  augusztus 14-én várható. Mivel a Nap aktivitása idén várhatóan tovább emelkedik, ennek köszönhetően bármikor előfordulhat anyagkidobódás a Napból, ami Földünket elérve geomágneses vihart és sarki fényt okozhat.

Kapcsolódó
Így takarta el a Hold a Vénuszt a nappali égen ma délelőtt
Aki most lemaradt róla, annak a következő ilyen eseményre 2025 szeptemberéig kell várnia.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik