A kutatók szerint a fosszília arra utal, hogy ezek a piciny ízeltlábúak a párás, szubtrópusi éghajlati viszonyok között az egész eurázsiai szárazföldön elterjedtek lehettek.
Az ősi álskorpiót Novák János, az ELTE Állatrendszertani és Ökológiai Tanszék; Szabó Márton, a Magyar Természettudományi Múzeum Őslénytani és Földtani Tár, valamint Ősi Attila, az ELTE Őslénytani Tanszék munkatársának közreműködésével egy kutatócsoport nemrégiben fedezte fel a késő kréta korú (86,3-83,6 millió éves) ajkai borostyánkövek egyikében. A fossziláról a Cretaceous Research nevű szakmai folyóiratban adtak tudományos leírást a kutatók – tájékoztatta az ELTE az MTI-t.
Közleményük szerint az álskorpiók a pókszabásúak osztályába tartoznak, nagyon hasonlítanak a skorpiókra, de sokkal kisebbek azoknál, és nincs méregtövisük. Ragadozók, kicsiny ízeltlábúakkal táplálkoznak. Bár a legidősebb szárazföldi apró ízeltlábú állatok közé tartoznak, 25 ma élő családjuk közül mindössze 14-et ismernek a fosszíliákból, amelyek többsége az eocén korból származó európai borostyánokban maradt fenn.
A borostyánkő az egykor élt növények megkövesedett gyantája, amelyben sok esetben őrződnek meg kisebb-nagyobb állati és növényi részek, ezek az úgynevezett zárványok. Az ajkait néven ismert borostyántípus az egykori ajkai kőszénbányászat egyik “mellékterméke” volt, és a helyi szénbányászat 2004-es megszűnése óta különleges ritkaságnak számít. Az ízeltlábú-zárványokat tartalmazó darabokat évek óta publikálják, eddig előkerültek pókok, bogarak, darazsak, kétszárnyúak és csótányok zárványai is. Az ajkai kőszén más ősmaradványokban is rendkívül gazdag, ismert innen hatalmas mennyiségű puhatestű-fosszília, de gerincesek, köztük dinoszauruszok maradványai is.
A zárvány sajnos nem teljes, az állat utóteste szinte teljesen hiányzik. A rendelkezésre álló morfológiai bélyegek ennek ellenére elegendőek voltak ahhoz, hogy az ajkai álskorpiót tudományra új fajként és új genuszként írjuk le
– idézték a közleményben Novák Jánost, a kutatás vezetőjét.
Az Ajkagarypinus stephani a Garypinidae álskorpiócsalád tagja, amelynek ma élő tagjai főleg a világ trópusi és szubtrópusi területein élnek, jellemzően nedves avarban, fakéreg vagy kövek alatt fordulnak elő. Az ajkai ős-álskorpió a Garypinidae család eddig ismert második legidősebb képviselője.
Mint írták, az új faj ajkai kőszénmocsárban való jelenléte izgalmas adalék az itteni ősi ízeltlábú-fauna kompozícióját illetően. A mai álskorpiók egyes képviselőire jellemző a nagyobb állatokba kapaszkodás révén való terjedés (forézis), így elképzelhető, hogy az egykor egy szigetvilág részeként létezett ajkai kőszénmocsárba is hasonlóan juthattak el ezek a kis pókszabásúak.
Az ősi álskorpió a Magyar Természettudományi Múzeum őslénytani gyűjteményébe került. A kutatómunkát tovább folytatják újabb ajkaitzárványok vizsgálatával. A kutatást a Magyar Dinoszaurusz Kutatócsoport (ELTE), a Német Elektronszinkrotron (DESY, Hamburg) és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatta.
