Legálissá tennék a medvevadászatot Szlovákiában

A természetvédők szerint elméletileg az összes medve kilövése lehetővé válna a törvénytervezet elfogadása esetén.

A szlovák kormány gyorsított eljárásban utalta a parlament elé azt a törvénytervezetet, amely alkotmányba foglalná, hogy a települések környékére tévedő medvéket kilőhetik, írta a pozsonyi Új Szó.

A jelenlegi szabályozás nem védi eléggé az emberi életet és egészséget, a medvepopuláció jelentős növekedése indokolja, hogy ezzel arányos szabályozást vezessenek be

– közölte a környezetvédelmi tárca.

A kormány által jóváhagyott jogszabály – amelyet a törvényhozás elé utaltak – lehetővé teszi, hogy a települések körül egy 500 méteres zónát alakítsanak ki. Ha egy medve ebbe a zónába téved, akkor minden további nélkül ki lehetne lőni.

A “Mi vagyunk az erdő” természetvédelmi szervezet szerint, ha el is fogadnák a törvényt, az nem végrehajtható, vagy ha mégis, akkor a Tátrában élő összes medve kilövését lehetővé tenné.

A hegyekben lévő erdei tanyák lakott területnek számítanak, így a körülöttük lévő 500 méteres kör lényegében egybeesik a medve természetes élőhelyével

– hangsúlyozzák a természetvédők, akik úgy vélik, a javaslat abszurd, és arra emlékeztetnek, hogy a problémás medvék kilövésének jogi keretei most is léteznek Szlovákiában.

Az országban egyébként jelentős mértékben növekedett a medvetámadások száma. Tavaly összesen 12 ilyen esetet regisztráltak, idén március végéig pedig már kilencet.

Kapcsolódó
Rendkívüli helyezetet hirdettek a medvék miatt Szlovákiában
A városokban élő emberek védelme a legfontosabb.