Mozaik

Haldoklik a makói óriás borostyán

Szabó Imre
Szabó Imre
Megoszlanak a vélemények a gigantikus kúszónövényről.

Sárgulnak a levelei egy óriás borostyánnak – írta a Délmagyar.

Makón hosszú évek alatt helyi nevezetességgé vált a Csanád vezér téren az a paneltömb, amelynek egészen a tetejéig nőtt egy terebélyes borostyán. Az arra járók megálltak, megcsodálták, olykor le is fotózták, azonban már nem sokáig lehet a pompás növényben gyönyörködni.

A gigantikus borostyán szárait elvágták a gyökerektől. A levelek már elkezdtek sárgulni.

A portál beszámolója szerint a lakóknak sok bosszúságot okozott a hatalmas növény, ezt megerősítette a paneltömbben működő egyik üzlet tulajdonosa is. Egy környéken élő olvasó ugyanakkor a sajnálkozását fejezte ki a kivágás miatt, megjegyezte, a borostyán levelei között rendszeresen bújtak meg apró madarak.

Szabó Imre

A Csanád vezér téri borostyán sorsát minden jel szerint az pecsételte meg, hogy sokan úgy gondolják, kártékony: tönkreteszi a ház falait, leomlik miatta a vakolat és számos kártevőt vonz a lakások közelébe.

A lakók némelyike panaszkodott, hogy már az ablakát is benőtte, egy szakember pedig arra figyelmeztette az ott élőket, hogy felnyomhatja a tetőszigetelést.

A közkedvelt futónövény, a félárnyékos helyet szereti, levelei télen is megmaradnak. Örökzöld cserje, jó adottságú területen akár több száz évig is elél, emellett igen dekoratív, kerti díszként is használják. A szakirodalom szerint a borostyán akár többszáz évig is elélhet.

Kapcsolódó
Így segíti az ökoszisztémát a fára kúszó borostyán
Érvek a borostyán mellett, amiért érdemes a fa törzsén hagyni.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik