Ma éjjel hivatalosan is megérkezik a nyár

Június 20-án éjszaka kezdődik a csillagászati nyár, a napforduló pontosan 22 óra 50 perckor lesz.

A kánikula már megérkezett, de a csillagászati nyár is megkezdődik ma éjszaka, ekkor „fordul” meg a Nap, amely a téli napforduló óta folyamatosan haladt észak felé, útja a Ráktérítőig tartott, ahol csütörtökön delel. Innentől viszont ellentétes irányt vesz, elindul a Baktérítő felé, ahová féléves vándorlás után télen érkezik majd meg – olvasható a HungaroMet Zrt. honlapján.

A nyári napforduló alkalmával a Föld forgástengelye a legkisebb szögben hajlik el a Nap sugaraitól, így az évben ezen a napon a leghosszabb a nappal, és legrövidebb az éjszaka.

Bolygónk ebben az időszakban van legtávolabb fénylő csillagunktól, míg a téli hónapokban a legközelebb. A különbség nagyjából 5 millió kilométer.

A nyári napforduló összeforr Szent Iván napjával, illetve éjjelével, azonban az évek során június 24-e helyett már június 20-án vagy 21-én következik be a legrövidebb éjszaka. Ennek oka a Föld forgástengelyének térbeli elmozdulása, amelynek következtében évente 24 percet tolódik a napállás maximumának időpontja.

Kapcsolódó
Égi csodával kezdődik ma a csillagászati nyár
Idén különleges jelenséggel kényeztetnek el bennünket az égiek az év legrövidebb éjszakáján.