Mentőautóban szült ikreket egy anya Szeged közelében

Ilyen helyzettel a mentősök is nagyon ritkán találkoznak.

Önmagában a mentőben szülés sem túl gyakori, bár ilyen esetekről évente többször beszámolnak, de az, hogy ikrek szülessenek mentőben, kifejezetten ritkának mondható, írta Facebook oldalán az Országos Mentőszolgálat.

Beszámolójuk szerint egy terhességének 38. hetében lévő kismama kérte a mentők segítségét a napokban Szeged közelében. A mentésirányító azonnal több egységet, köztük mentőorvosi kocsit és koraszülött mentőt is a helyszínre riasztott.

Röviddel a mentőegységek megérkezését követően a fájások sűrűsödtek, így bajtársaink felkészültek a szülés levezetésére. Az életmentők segítségével a kismama mindössze néhány perc alatt világra hozta az első gyermeket, akit testvére néhány perccel később követett

– fogalmaztak.

A két kislány rögtön felsírt, majd vizsgálatokat és a helyszíni ellátást követően a büszke édesanyával együtt stabil állapotban szállíthatták kórházba a csecsemőket.

Kapcsolódó
Szokatlan sérültet láttak el a mentők
Előttük gázolták el a madarat.