Az Országos Vízügyi Főigazgatóság az MTI-vel azt közölte, hogy lassan elhagyja a térséget a ciklon, amely a heves esőzéseket okozta Közép-Európában. Az elmúlt egy napban főként a Bécsi-medencére hullott ismét jelentős mennyiségű csapadék.
Hozzátették: a legfrissebb adatok alapján a következő 24 órában elsősorban már csak erre a területre, illetve az Inn- és a Traun-Enns-vízgyűjtőkre várható számottevő, átlagosan 20-35 milliméter eső.
Mint írták, egyes osztrák folyószakaszokon már lezajlott a tetőzés, ugyanakkor a folyamatos esőutánpótlás elhúzza az árhullám levonulását.
A Szigetközben Mosonmagyaróvárnál a Lajtán hétfő reggel 6 órakor el kellett rendelni a legmagasabb, harmadfokú árvízvédelmi készültséget az állami védvonalakon. A Lajta-szükségtározó megnyitását továbbra is mérlegelik a szakemberek – írták.
Tudatták azt is, hogy a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján Budapesten az alsó rakpartot várhatón kedden, a nap második felében éri el a víz. A Rábán Árpásig fokozat alatti, Győrben jóval a harmadik fokozat szintje feletti tetőzés várható.
Hozzátették: bár az árhullám lényegi része még nem ért el Magyarországra, a vízügy Országos Műszaki Irányító Törzse (OMIT) folyamatosan dolgozik, és koordinálja a védelmi előkészületeket, a frissülő adatokhoz igazítva finomítják a szükséges létszám- és eszközigényt. Az ország más részeiből átvezényelt több mint félezer vízügyes már elfoglalta a helyét, valamint megérkeztek és dolgoznak az önkormányzati védekezéshez kért műszaki irányító szakemberek is.
Az OMIT hétfő reggeli ülésén is részt vettek a társzervek képviselői, hogy tájékoztassák a törzsvezetőt a saját előkészületeikről, és egyeztessenek arról, a vízügy mely helyszíneken igényel segítséget tőlük – írták.