Megbüntethetik az utat besározó és úgy hagyó sofőrt

Bírságolni a hatóság tud tetten érés során.

A csapadékos, őszi időben gyakran meggyűlik a baja a sofőröknek a sáros, csúszós úttal. Leginkább a termőföldek melletti országutakon találkozhatunk sárrögökkel, amelyeket főleg a munkagépek hagynak maguk után.

Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője a Haon érdeklődésére kifejtette, sárfelhordás egyrészt a betakarítási idény alatti mezőgazdasági művelésektől, másrészt a csapadékos időjárási körülményeknél fordul főleg elő.

A jogszabály értelmében, minden közlekedő felelőssége az útburkolat szennyezésének megelőzése. 

A jogszabály általánosan tiltja a szennyezést, nem tesz különbséget sár, termény, motor- és gázolaj, trágya, úti szemét stb. között. Fontos azonban tudni, hogy szankcionálni, büntetni csak a hatóság tud és ők is csak abban az esetben, ha tetten érik a járművezetőt. Amennyiben társaságunknak kell például sárfelhordást eltakarítani, akkor a munka nagyságrendjétől függően akár a 100 ezer forintos összeget is elérheti a beavatkozás értéke

– mondta.

A Közút sárfelhordásnál kézi erővel vagy seprűs kocsival takarít, de igyekeznek valamennyi esetben felszólítani azt, aki beszennyezte az utat, hogy tisztítsa le az úttestről a piszkot.

Amennyiben ismeretlen a tettes, rendőrségi feljelentést teszünk. Társaságunk útellenőri szolgálata egyébként folyamatosan, meghatározott rend szerint járja a 31 ezer kilométeres országos közúthálózatot. Ha közúti szennyezést tapasztalunk és a helyszínen van gépjárműmozgás, akkor helyben felszólíthatjuk a szennyezést okozó személyeket

– tájékoztatott Pécsi Norbert Sándor, Hozzátette, lakossági bejelentéseket is fogadnak: telefonon a megyei diszpécserüknél (+3652819421) lehet jelezni az észrevételeket, írásban pedig elsősorban a www.kozut.hu oldaluk E-Ügyfélszolgálat menüpontján keresztül.

Kapcsolódó
Nem tiltható meg, hogy a szomszéd a házunk előtt parkoljon
Szomszédviták egyik fő témája, hogy ki parkolhat más portája előtt.