A tengerimalac az egyik legkedveltebb házi kedvenc, de a neve sokak számára rejtélyes marad: semmi köze a tengerhez, és nem is malac – írja a Nyest.hu. Akkor mégis honnan ered ez az elnevezés?
Dél-Amerikából Európába
A tengerimalacok őshazája Dél-Amerika, ahol már több ezer éve háziasították őket. Az indiánok nemcsak háziállatként tartották, hanem táplálékként és vallási szertartások részeként is fontos szerepet játszottak. Az állatok a 16. században kerültek Európába a felfedezők és kereskedők hajóin, valószínűleg a Karib-tengeren vagy más vízi útvonalakon keresztül. Ez lehet az egyik magyarázat arra, miért kapcsolódik a nevükhöz a „tenger” szó.
A „malac” szó eredete
A tengerimalac külseje és viselkedése sokak szerint emlékeztet egy kismalacra. Rövid, zömök testalkata, apró orra és turkáló mozdulatai miatt a korabeli emberek könnyen asszociálhattak a malacokra. Emellett jellegzetes röfögő, visító hangokat is adnak ki, ami tovább erősíthette ezt az elnevezést. De az sem kizárható, hogy gasztronómiai oka van az elnevezésnek: őshazájában (Peruban, Bolíviában, Ecuadorban és Columbiában) ugyanis előszeretettel fogyasztják.
Más nyelvekben is furcsa a neve
Nemcsak a magyarban kapott különös nevet a tengerimalac. Az angol „guinea pig” szintén félrevezető, hiszen az állatnak semmi köze Guineához, és nem is disznó. A németek „Meerschweinchen”-nek, azaz „tengeri malackának” hívják, ami hasonló a magyar elnevezéshez. A franciák pedig „cochon d’Inde”-ként, vagyis „indiai disznóként” emlegetik, utalva dél-amerikai eredetére, bár az indiai szó tévedésből került a nevébe az indián helyett. Régebben angolul „spanish coney”-nak, azaz „spanyol nyúl”-nak is hívták.
