Mozaik

„Azt a választ adták, hogy menjünk el buszsofőrnek” – bezártak, kifakadt a legendás baranyai csárda üzletvezetője

Tenkes Csárda / Facebook
Tenkes Csárda / Facebook

A bama.hu még május elején számolt be róla, hogy a Csarnóta külterületén található Tenkes Csárda egy ideje nem fogad vendégeket, pedig ez Baranya egyik legnépszerűbb étterme.

A Tenkes Csárda körül zajló harcokról keveset tudni, korábban az üzemeltetők és a helyi önkormányzat sem szeretett volna megszólalni, az ikonikus vendéglátóhely üzletvezetője és mesterfelszolgálója viszont megtörte a csendet vasárnap.

Vincze Ervin a Facebookon azt írta, főnöke tiltása ellenére arra jutott, hogy beszélnie kell, mert nem bír tovább csendben maradni.

Amikor valaki 35 évet eltölt a vendéglátásban, az emberismeret alapvető tulajdonságává válik. Amint a vendég belép az ajtón, nekünk fel kell tudni mérni, milyen ember is Ő valójában. Erre a tapasztalatra alapoztam véleményem akkor is, amikor januárban a Tenkes Csárda a csarnótai önkormányzat ténykedései okán bezárásra kényszerült. Tudtam a szívem mélyén, hogy mélységes rosszindulattal állunk szemben és azóta többször adódott lehetőségem találkozni a falu első embereivel, álláspontom pedig csakis erősödni tudott ezáltal

– írta, hozzátéve, hogy „25 év munkája sodródott veszélybe. Egy nemzeti érték lesz az enyészeté.”

Ezek szerinte hangzatos szavak, de ő a bőrén érzi: „27 család megélhetése szűnt meg a csarnótai önkormányzat hozzáállása miatt, melyet mikor felvázoltunk egy közmeghallgatáson nekik, azt a választ adták, hogy menjünk el buszsofőrnek.”

Számunkra a Tenkes Csárda nem munkahely. Az életünk volt. A semmiből épült olyanná, mint ami ma látható belőle. Minden szegletét ismerjük, minden szépségét, árnyoldalát, búját, baját, a falakból áradó melegséget. Ebben az atmoszférában szolgáltuk ki szeretett vendégeinket, akik január óta napi szinten megközelítőleg 10 alkalommal keresnek és tartják bennünk a lelket. Mindent túléltünk eddig – covid, válságok –, most pedig minden nap azért imádkozunk, hogy egy 130 lelkes falu 5 fős vezetése ne tudja tönkre tenni 25 év munkáját és hajlandó legyen a megegyezésre

– írták.

A bama.hu hiába kereste ismételten az önkormányzatot, most sem kaptak választ, így az sem derült ki, hogy a konfliktust mi okozza, és mi az ő konkrét álláspontjuk azzal kapcsolatban.

Szegeden nemrég egy közel 130 éves múltú étterem zárt be.

Kapcsolódó
Több sebből vérzik a szezonkezdés a Balatonnál
A nyári iskolaszünet egy héttel később kezdődik a tavalyinál, megrövidítve az amúgy is kurta nyári főszezont.
Olvasói sztorik