A Balaton-felvidéki Nemzeti Park osztotta meg azt a videót, ahol két óriási ragadozó madrat engednek szabadon. Azt írták a posztban, hogy az elmúlt hónap során 5 rétisasunk is bajba került, de az összefogásnak köszönhetően ma már ketten újra szabadon repülhetnek.
Felidézték, hogy 2025. július 3-án a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság munkatársai értesítették a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság kollégáit, hogy a Keleti-Bozót-csatorna mentén egy sérült sast találtak. Munkatársaik azonnal a helyszínre siettek és a fiatal állat a lehető leghamarabb a Sóstó Vadvédelmi Központba került.
A vizsgálatok során megállapították, hogy rágcsálóméreg okozta a madár legyengülését. Szerencsére gyorsan és jól reagált a kezelésekre, néhány nap alatt teljesen felerősödött. Sajnos azt tapasztalják, hogy a felelőtlenül használt rágcsálómérgek továbbra is komoly gondok okoznak a táplálékláncban.
Egy másik öreg rétisas Pusztamagyaródnál keveredett nagy viharba és a földre kényszerült. Csupa sár lett és kicsit kiszolgáltatott emiatt, róka is megtámadta, ez látszott a tollazatán és a nyomokból, a megtalálása helyszínén. Őt is a vadvédelmi központ látta el. Szerencsére komoly sérülést nem szenvedett, közel egy hét alatt sikerült felerősíteni és a repülési tréningeken is kiválóan teljesített.
Ezt a két madarat engedték most szabadon.
A rétisas (Haliaeetus albicilla) Magyarországon fokozottan védett, természetvédelmi értéke 1. 000 000 Ft.
A videót ide kattintva tekinthetik meg!
Beszámoltunk korábban arról is, hogy rétisasok költöztek az egykori vasfüggöny őrtornyába a Fertő tavon, egy balatoni halőr testi épségét kockáztatva mentett rétisast. És egy gigantikus rétisast is mentettek Baranyában.

