A gyönyörű Szalajka‐völgyben található Fátyol‐vízesés sajnos jelenleg szinte kiszáradt állapotban van. Az Egererdő Zrt. közleménye szerint bár ez elsőre szomorú látvány, az okok megértése segít abban, bízhassunk a helyzet javulásában. De milyen folyamatok játszódnak le a háttérben?




Száraz tél
A 2024/25-ös téli időszakban a megszokottnál kevesebb csapadék hullott és a hótakaró is visszafogottabb volt. Mivel a hegység gyomrában lévő víztároló rendszerek (karsztos kéreg, talajrétegek) nem tudtak megfelelően feltöltődni, kevesebb víz jutott a völgyekbe, meredek lejtőkhöz és patakmedrekhez.
Aszályos tavasz és nyár
A tél után sajnos a tavasz és a nyár sem hozott elég csapadékot, csak forró szárazságot Ez azt eredményezte, hogy a korábban feltöltődött vízforrások is csökkent vízhozammal működnek, ami közvetlenül hat a vízesésre is. Emellett a Felső-tó vízszintje is több mint 2 méterrel lejjebb került.
Hegylábi vízfolyások megcsappanása
A Bükk‑hegység mészkő alapkőzetű, a benne kialakult résrendszerbe a csapadék kb. harmada szivárog be és vesz részt a felszín alatti karszt kialakításában. Mivel most kevesebb víz jutott be ilyen módon a hegység gyomrába – hiszen a száraz melegben inkább elpárolgott vagy gyorsan elfolyt – a hegylábaknál, völgyekben jelentősen csökkent a vízhozam.
Kitértek arra is, hogy a Bükk hegység évente jellemzően 600–700 mm csapadékot kap a hegylábi részeken, míg a fennsíkon ez akár 800 mm körül is lehet.
Az idei évben viszont a Bánkút térségében is jóval az átlag alatt maradt a csapadék, az országos adatok szerint 2025 első kilenc hónapjában mindössze kb. 350 mm eső hullott, ami jelentős elmaradást jelent a megszokott mennyiséghez képest. Ez is jól mutatja, hogy a Bükk hegységet sem kerülte el a száraz időjárás.
Ez azt is jelenti, hogy a most hulló esők hatása késleltetve, de pozitívan fog megmutatkozni a völgy forrásainak vízhozamában és a Fátyol-vízesés életre kelésében is.
A Szilvásvárad melletti Szalajka-völgy nemcsak a Bükk, hanem egész Magyarország egyik legnépszerűbb kirándulóhelye. Itt található hazánk egyetlen pisztrángfüstölője, ahol a hal kályhában sül, és a csodás tájon közlekedő erdei kisvasút is.

