Otthon készült

Békéscsabán készül az ország legjobb lángosa

A tészta hosszas kísérletezés eredménye.

Egy békéscsabai lángossütő lett a leadott szavazatok alapján a legjobb idén a Lángos Voks elnevezésű viadalon 530 benevezett lángossütő közül – írta a beol.hu.

Szpisják György, a büfé tulajdonosa szerint az igazán ínycsiklandó lángos titka az, hogy úgy kell elkészíteni a vendégeknek, mintha saját maguknak sütnék és pakolnák meg minden jóval. Az ő lángosaik tésztája hosszú kísérletezés eredménye.

langossajtostejfölös

Tavaly egészen a verseny utolsó szakaszáig vezettek, aztán egy dunaharaszti lángossütő beelőzte őket. Ez akkor igencsak letaglózta, csalódásként élte meg a második helyet. Most fordított volt a helyzet: szinte végig a második helyen álltak, az augusztus 20-ai zárás előtt egy nappal vették át a vezetést, és az előnyt sikerült megtartani.

Jelenleg több mint harmincféle lángost forgalmaznak az erdőmestertől a sajtos-tejfölösig, a hagyományostól egészen a különlegességekig. Hogy milyen népszerűek? Háromnaponta elfogy huszonöt liter olaj, húsz doboz tejföl és rengeteg sajt. Aki jártas a lángossütésben, az esetleg kiszámolhatja, mennyit készítenek, de ez nem von le semmit sikerük értékéből, melyhez mi is gratulálunk.

Ha kedvet kaptál egy gyors otthoni lángos sütéshez, ITT TALÁLSZ 5 RECEPTET.

Képeink illusztrációk.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik