Otthon készült

Szereted a finom ruszlit? Készítsd el házilag!

A pácolt haltól, azaz a ruszlitól sokan tartana két lépés távolságot az illata miatt, sokan azonban imádják az ízéért.

Utóbbiaknak az a jó hírünk van, hogy a Horgászmánia weboldal segítségével megmutathatjuk a tökéletes, házilag készített ruszli receptjét.

1.

Apró halakat kell hozzá beszereznünk, melyeket megtisztítunk, azaz konyhakésszé teszünk.

ruszli5

2.

Vannak, akik ezt követően besózzák a halat, és néhány napig hűtőben pihentetik. Ez a lépés kihagyható. Szeleteljünk karikára vöröshagymát, azt sózzuk meg alaposan, és hagyjuk állni jó fél órát.

3.

Ez idő alatt a halakat elhelyezzük egy üvegben úgy, hogy közéjük és az üveg közepére „begyömöszölhessük” a kissé megpuhult hagymát.  Egy kevés mustármagot és egész borsot is hintünk rá, ízlés szerint néhány szelet sárgarépát is tehetünk közé.

ruszli2

4.

A páclé – melyet akár korábban is elkészíthetünk – 1 rész 10%-os ecetből, 2 rész vízből, sóból és cukorból áll. Az összetétele variálható ecetesebbre, sósabbra, cukrosabbra – ízlés szerint. A lével felöntjük a halakat, hogy ellepje azokat a páclé.

5.

A tetejére néhány babérlevél kerül, majd lezárhatjuk a kupakkal az üveget. Mehet a hűtőbe, ahol három hétig érlelődik. Ennyi idő alatt a halakból kioldódik a szálka, gerincük egy mozdulattal kihúzható a testükből.

ruszli3

6.

Ezután csak el kell fogyasztanunk. A bolti ruszlitól annyiban különbözik, hogy biztosan jobban ízlik – mert mi készítettük. Igazán gusztusos savanyúságnak, de önálló ételként is.

ruszli4

Kapcsolódó anyag: Készíts halfüstölőt házilag

Fotók: horgaszmania.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik