A nemrég hungarikumok sorába emelt tiszai halászlé része a magyar életérzésnek, kultúrának – jelentette ki Fazekas Sándor, földművelésügyi miniszter pénteken Tiszafüreden, a helyi önkormányzat rendezvényén.
A tárcavezető gratulált a tiszai halászlé hungarikummá minősítését kezdeményező tiszafüredi önkormányzatnak és a nemes ételt generációkon keresztül fenntartóknak, akik eredeti formájában őrizték meg a Tisza-tavi nyári programok „gasztronómiai csúcspontjának” számító tiszai halászlevet – írta az MTI.
Így készül a tiszai halászlé
A klasszikus tiszai halászlé a fehérhúsú halakból, a ponty fejéből, farkából és hagymából készülő alaplé készítésével kezdődik, majd a passzírozás után a felöntött alaplébe kerül a só, a piros paprika, s a pontyszeletek. A tiszai halászlé, amellett, hogy jellegzetes étele a Tisza-mentének, maga a továbbélő halászhagyomány. Az alapanyagok tekintetében szigorúan őrzi az ősi halászkultúrát, ugyanakkor a természetes ízfokozónak tekinthető alaplé használatával mindenki számára élvezetes étel.
A tiszafürediek büszkék arra, hogy a tiszai halászlé – mely megérdemelné, hogy megismerje az egész világ – az ő kezdeményezésükre került be a Hungarikumok Gyűjteményébe.
Tiszafüredi programok
A Tisza-tó és annak „fővárosa” Tiszafüred az elmúlt években látványosan megszépült, gazdag madárvilággal, horgászparadicsommal rendelkezik, ott található Magyarország legnagyobb ártéri kalandparkja, és az ország legnagyobb kerékpáros centruma. A településen 2017. augusztus végéig 15 helyszínen több mint 40 program várja az érdeklődőket, amelyek közül kiemelkedik a Tiszafüredi Halas Napok rendezvénye.