Ez lett idén Magyarország Cukormentes Tortája

A Fekete-erdei könnyű álom lett idén a Magyarország Cukormentes Tortája háziverseny győztese, melyet a budakeszi Jéga-Szabó Anna alkotott meg. A nyertes tortában nincs fehér liszt és hozzáadott cukor, kedvező szénhidrát - és kalória értékeinek köszönhetően egy cukorbeteg étrendjébe is beilleszthető. A döntőben a zsűri a 11 torta közül választotta ki a legjobb édességet, mely a szakemberek szerint megállná a helyét bármely cukrászdában.
Kapcsolódó cikkek

A háziverseny döntősei Budapesten, a Zsolnay Kávéházban mutatták be a zsűrinek alkotásaikat. Idén a legnépszerűbb alapanyagok a meggy, málna, szeder, a gesztenye és a csokoládé voltak, de az indulók bátran nyúltak olyan különleges alkotóelemhez is, mint a törökmogyoró-liszt, a totu (tojásfehérjéből készített túrópótló), vagy épp a narancsvirágvíz.

A sokféle izgalmas ízkombináció kóstolását követően nehéz választás elé került a Bechmann György cukrászmester által vezetett zsűri, mely végül a Fekete-erdei könnyű álom elnevezésű kreáció mellett tette le a voksát.

A győztes torta alkotóját elsősorban a népszerű Fekete-erdő torta inspirálta, a meggy, a cukormentes étcsokoládé és fehércsokoládé, a tejszín, a zabpehelyliszt, valamint a mandulaliszt felhasználásával kiváló ízharmóniát sikerült elérnie, és ehhez kedvező tápérték-adatok társulnak: szeleteként 8,6 g szénhidrátot és 209 kcal-t tartalmaz.

A zsűri dietetikus tagjai azokat a tortákat részesítették előnybe, melyek készítői figyeltek az energiatartalom és az alacsony szénhidrát értékek egyensúlyára.

Erős Antónia, a verseny háziasszonya is kiemelte: a torták a tetszetős megjelenésükkel és kellemes ízélményükkel is megnyernék bármely cukrászda vendégeit.

A verseny, melyhez az ajánlott alapanyagok listáját a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének dietetikusa hagyta jóvá, nemcsak cukorbetegeknek, hanem az egészséges életmód híveinek is szól, ezért a három díjazott receptet rövidesen nyilvánosságra hozzák az alapítvány blogján.

A Magyarország Cukormentes Tortája programot az Egy Csepp Figyelem Alapítvány azért hozta létre, hogy alternatívát nyújtson az édességek kedvelőinek.

Kihirdették az idei országtorta győztesét
2017-ben is mennyei ízek közül választott a zsűri.