Vegetáriánusok által is fogyasztható “szalonnát” állítottak elő laboratóriumban az északkelet-ukrajnai Szumi megyeszékhely agráregyetemének diákjai – adta hírül a Szevodnya című ukrán napilap.
Az ukránok nemzeti eledelének számító szalonna vegetáriánus változatának receptje meglepően egyszerű. A műszalonna növényi olajból és zselatinból áll.
Dmitro Bigyuk, az egyetem táplálkozástani tanszékének tanára szerint
a vegetáriánus szalonna egészséges alternatívája az igazinak, hiszen nem tartalmazza az állati eredetű szalonnában lévő káros anyagokat.
Az egyetemi tanár elmondta, hogy többféle zsírtartalmú és ízesítésű műszalonnát tudnak készíteni, így sósat, paprikásat, illetve egyéb fűszerekkel ízesítettet, de akár savanyú vagy édes ízűt is. Állítja, hogy megfelelő fűszerezéssel íze megkülönböztethetetlen az igazi szalonnáétól – írta az MTI.
Kiemelt képünk illusztráció – Fotó: MTI/Mohai Balázs