Otthon készült

Bodrogkeresztúron készül el az ország legnagyobb sajtja

Hatalmas méretű, kétemberes sajt lesz.

Nagyjából negyven kilogrammos, comte típusú sajtot fog elkészíteni Hegedűs Imre sajtmester szeptember 28-án, szombaton Bodrogkeresztúron a Mindszent Havi Mulatságon – írja az orszagsajtja.hu.

Mozzarella-nagyhatalommá válik a magyar puszta
Naponta 12 tonna mozzarella sajt készítésére képes üzemet építenek.

A sajt készítése 10 órakor kezdődik majd  a település piacán. Külön érdekesség, hogy a teljes folyamatban részt vehet majd a közönség is, a tejfogadástól, egészen a megformázásig. A sajt tiszteletére közös áldomást is isznak az egybegyűltek, miután az Úr támogatását kérik egy rövid imádsággal Szűcs Edina nagytiszteletű református lelkészasszony irányításával.

Világ életemben szerettem az eszközökkel, szerszámokkal, gépekkel bánni. Mikor korábbi munkahelyem, a tejfeldolgozó üzem épült, ott is valamennyi eszközt látni, használni akartam, így keveredtem oda egy háromszáz literes sajtkádhoz. Tudni akartam, hogy mi miért van ott, mi a célja és persze, hogy hogyan is működik. Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy hobbimmá vált, hogy sajtot készítsek, eleinte heti egy napot töltöttem ezzel, később jóval többet. Hosszú idő kellett ahhoz ugyanis, hogy ehető legyen a sajtom

– vallotta be Hegedűs Imre.

A mulatságon a nap folyamán természetesen helyi és környékbeli termelők sajtjait, termékeit is megkóstolhatják az érdeklődők, de számos egyéb program is várja az odalátogatókat.

Diós és tökmagos sajtok is készülnek a jáki majorság boszorkánykonyhájában
Folyamatosan fejlesztettek, a piacozást kinőtték, kisboltot nyitottak.

Kiemelt kép: Facebook/ Az ország sajtja

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik