Kívül minőségi belga csoki, belül hol édes, hol savanykás aszalt gyümölcs pirított tökmaggal vagy dióval összegyúrva –így együtt, leírhatatlan ízbomba. Aki kóstolta már az Eszter Műhely édességeit, az nem tud betelni velük, újabb és újabb bonbon után nyúl.
Hogy mi a Vas megyei Gencsapátiban készülő aszalt csemege másik titka?
Talán az, hogy Mórotz Eszter minden egyes falatkát minőségi alapanyagokból, maga kidolgozta kézműves technológiával készít. A többiről pedig meséljen ő – hogyan lett egy újságíró-kollégából kézműves bonbonkészítő.
Nem tagadja, mindig szerette szakmáját, az újságírást, hiszen attól kezdve, hogy történelem-magyar szakon végzett a szombathelyi főiskolán, 15 éven át a médiában dolgozott, rádiózott, lapokba írt. Élete akkor vett nagyobb fordulatot, amikor megszületett első lánya, Anna. Ahogy a kislány cseperedett, úgy formálódott benne is a gondolat, milyen jó is lenne valami kézműves-gasztronómiai dologgal foglalkozni.
Mindig is szerettem a sütiket, enni is, készíteni is. Az első meghatározó élményeim a beledi nagymamámhoz kötődnek. Ő volt az, aki miatt megszerettem a konyhát. Szakácsnő volt, egy kis faluban évtizedeken át ő főzött az iskolai menzán. Fiatal lányként Budapesten cselédeskedett, egy úri családban szolgált, ott tanulta ki a szakmát. Lekerült aztán vidékre, imádták a faluban a főztjét. Bő 20 éve már, hogy nem él köztünk, de ha belediekkel beszélgetek, máig megemlegetik Lidi néni főztjét, hogy milyen pazar ebédeket csinált. Kislányként vele sütöttem-főztem, nekem is megvolt a saját kis gyúródeszkám és sodrófám, emlékszem a közös rétesnyújtásokra
– meséli Eszter.
Az írásról azonban nehezen mondott le, így aztán összekötve a két szenvedélyt gasztroblogot kezdett írni. A Sodorva-Tekerve nevű blogban is eleinte a régi családi recepteket – köztük a nagyiéit is – írta le, sütötte meg. Közben pedig a régi receptkönyveket is elkezdte gyűjteni, így a több száz éves kötetekben szereplő sütik is terítékre kerültek.
Miután a kisebbik lányom, Ágnes is megszületett, már tudtam, hogy az újságírást abba fogom hagyni. A sütés-főzés számomra egy relaxáció, teljesen kikapcsol, éreztem, hogy a gasztronómia lenne az én utam. Sokat töprengtem azon, milyen egyedi terméket készíthetnék itthon, kisgyerekek mellett. Lassan körvonalazódott a vállalkozás, sok ötlet született, sok próbálkozás kudarcba fulladt
– folytatja a történetét.
Először különleges házi kekszekkel, aztán tejkaramellával, majd csokikkal kísérletezett. Közben cukrásztanfolyamot végzett, és Szombathely egyik legpatinásabb cukrászdájában gyakornokoskodott.
Sok fogást ott lestem el, aztán beiratkoztam egy csokikészítő kurzusra is, de a bonbon ötlete egészen máshonnan jött. A nagyobbik lányom miatt elkezdtem kísérletezni azzal, hogy miként lehetne kiváltani a szendvicset – amit egy idő után már nem evett meg – valami olyan tízóraira, ami el is fogy az iskolában. A bolti, egészségesnek titulált szeleteket nem akartam megvenni, ezért kitaláltam, hogyan lehet házilag tökéletes müzlit gyártani. Olyat, amiben van energia, egészséges, amit jó szívvel adok, hiszen nincs tele cukorral és mindenféle tartósítószerrel. Zabpehellyel, mézzel, magokkal és aszalt gyümölcsökkel, minőségi csokidarabokkal készítettem. Egyre gyakrabban kérte a lányom, rengeteget vitt az iskolába, elosztogatta az osztálytársaknak, adott a tanár néniknek. Annyi jó visszajelzést kaptam… Valahonnan innen indult, hogy olyasvalamit kellene csinálni, amiben csak pirított mag és aszalt gyümölcs van
– meséli tovább.
A müzliszelet finom volt, de főként frissen, ezt az ízt kellett valahogyan megőrizni, ami újabb fejtörést jelentett. Férje ötlete volt, miért is nem mártja csokoládéba? A bonbon-forma így született meg, de Eszter sokat kísérletezett azon is, milyen gyümölcsöket, milyen magokkal, milyen arányban érdemes vegyíteni.
Maga a csokizás külön tudomány, autodidakta módon tanulta meg
A bonbonokat egyelőre otthon készíti, nagy álma egy saját kis műhely. Vásárlói köre is egyre bővül, időnként kézműves vásárokon is kipakolja termékeit. Legközelebb november végén, a szombathelyi csokivásáron kínálja majd bonbonjait. Jelenleg négyfélét készít: aszalt meggyeset dióval, barackosat dióval, a szilvásat pedig dióval vagy tökmaggal.
A vásárokba azért is szeretek járni, mert ott kóstoltatok is, tesztelem, kinek milyen ízvilág jön be. Mindenkinek nagyon ízlik, felállítanak néha sorrendet is. Aki a klasszikusabb ízeket kedveli, az a lágyabb szilva-dió vagy barack-dió kombinációt szereti. Mivel nincs benne plusz cukor, mindegyiknek van egy enyhén savanykás ízhatása. A diós-meggyes és a szilvás-tökmagos jóval karakteresebb, pláne, hogy a magokat is megpirítom, a tökmagot pedig kicsit megsózom. Bombasztikus így együtt, főként, hogy az a meggy, amit használok, nem a megszokott mértékben, hanem még annál is savanykásabb
– magyarázza.
Kifejezetten figyelt arra, hogy minden bonbonja glutén- tej- és tojásmentes legyen, bio, hagyományosan aszalt gyümölcsöt használ. Eszter számára a legnagyobb öröm, hogy nap mint nap megannyi sok és jó visszajelzést kap.
Így még nagyobb boldogság készíteni a golyócskákat
Nyáron, amikor a csokizást fel kellett függeszteni a meleg miatt, hiányzott is neki a munka. Bonbonjait egyre többen nemcsak kóstolják, hanem ajándékba is viszik.
Sokan örülnek neki, hogy egyedi, egészséges, kézműves édességgel lephetik meg a szeretteiket, sőt már céges ajándékként is vásárolják az Aszalt Csemegét. Ehhez azonban elengedhetetlenül kellett egy jó arculat és egy remek csomagolás.
Nagy segítségemre volt az egyik legjobb barátnőm, Kriszta, ő találta ki az arculatot és tervezte meg a csomagolást, szívén viseli az egész vállalkozást. Jó érzés úgy alkotni, hogy nagyon sok barát, ismerős támogat, és segít téged, az álmaid megvalósításában
– említi legvégül Eszter.
Címlapfotó: Mórotz Eszter
