Otthon készült

Kiválasztották az idei országtorta hat döntősét

A Magyarország Tortája címre pályázó versenymunkáknak szigorú követelményeknek kellett megfelelniük.

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete a 2020-as évre is meghirdette a „Magyarország Tortája” versenyt. A benevezett remekből az öt  – a zsűzizés során hatra változtatott – továbbjutó és a győzelemre így esélyes torta kiválasztására a SIRHA Budapest Nemzetközi Élelmiszeripari és HORECA kiállítás keretében került sor február 6-án.

Új, kreatív ötleteket, lehetőleg magyaros ízvilágú, az ünneppel, vagy Magyarországgal összefüggésbe hozható tortákat várunk

– írta felhívásában az ipartestület, hangsúlyozva, hogy a korábbi években a versenyre már nevezett tortával nem lehet nevezni.

A végső győztes, azaz a 2020-as év Magyarország Tortája augusztus 20-i nemzeti ünnepünkön és azt követően az ország több cukrászdájában lesz majd kóstolható.

A Magyarország Tortája címre pályázó versenymunkáknak szigorú követelményeknek kellett megfelelniük, így nem tartalmazhattak aromákat, fondokat, növényi habot, margarint és modell burkolóanyagot.

A zsűri az eredetileg tervezett 5 torta helyett hatot juttatott a döntőbe.

Íme, a döntőbe jutott torták, közülük választják ki a 2020-as országtortát

  • Tétényi áfonyás mandula – Sztaracsek Ádám tortája
  • Hunyadi krónikája – Sztaracsek Ádám tortája
  • Mákvirág – Szívós Zita, Poór István tortája – Budapest, Major cukrászda
  • Fenséges fügés manna – Marsa Éva Heléna tortája – Vanília és Gelarto cukrászda
  • Curiositas – Füredi Krisztián tortája – Hisztéria cukrászda
  • Szegedi boszorkány – Gyuris László tortája – Capella cukrászda

Kiemelt kép: Facebook/SIRHA Budapest

Olvasói sztorik