Otthon készült

Lelkünkhöz szólnak a gyönyörű kézműves virágékszerek

Nemcsak a kertünk ékei, de nyakláncainkon, fülbevalóinkon vagy gyűrűinken is ragyognak a színpompás virágok.
Korábban a témában:

Amikor az ónos eső bevonja a szirmokat, a növényeket, majd rájuk vetődik a napsugár, felragyognak, mintha csak apró kristályok volnának. Innen ered az Ammil Design elnevezés, hisz az ammil régi angol szó ezt a jelenséget nevezi meg.

Maár Orsolya két évvel ezelőtt érezte úgy, hogy jót tenne a lelkének és a családjának is azzal, ha a korábbi marketinges munkáját alkotó, kreatív tevékenységre cserélné. Olyanra, amilyennel maradandót, kézzelfoghatót alkot, és ami szinte simogatja a lelkét a készítés minden egyes fázisában.

Aki a virágot szereti, annak a lelkét megszólítják ezek a gyönyörű ékszerek, és rögtön a szívébe zárja őket.

Minden egyes virágékszere egyedi remek, kézműves szépség. Mintha a természet egy kicsiny darabját valóban bezárta volna a kristályfoglalatba, ami valójában ökogyanta, hisz a természet szeretete környezettudatos gondolkodással társul Orsinál.

Mintha a tavaszi szellő gyűjtötte volna egybe a búzavirág szirmait, a málnahab kis tölcséreit és a gyöngyvirág harangját.

Fotó: Ammil Design
10 Fotó megtekintése

Lelkünkhöz szólnak a gyönyörű kézműves virágékszerek

“Kertünk egyik dísze a vörös juharfa, mely egy átültetés után immár 10 éve pompázik jelenlegi helyén. Most fülbevalókat készítettem leveleiből, de legközelebb nyakláncban örökítem meg.”

“Az erdőben szolidan meghúzódnak, ám ezekben az ékszerekben pompáznak. Ők a zuzmók. Tudtátok, hogy igen szélsőséges környezeti feltételek között is megélnek? S azt, hogy a leghosszabb ideig élő élőlények közé tartoznak? Sőt, laboratóriumban bizonyították, hogy egy hónapig még a marsi körülményeket is túlélik.”

6 Fotó megtekintése

Lelkünkhöz szólnak a gyönyörű kézműves virágékszerek

Gyerekkorom óta természetrajongó vagyok, kertes házban laktunk már akkor is Alsózsolcán, egy Miskolchoz közeli kis faluban, így számomra természetes volt, hogy ismerem a virágokat, a növényeket, és nem mellékesen nagyon szeretem őket. Ezért is választottam az önkifejezésnek ezt a virágos módját

– kezdi Orsi.

A virágokat a saját kertjében neveli, vagy a szomszédos mezőről, erdőben szedi, hisz a természet közelsége ugyanolyan fontos számára felnőttként is, mint volt gyermekként. Most Mogyoródon él kertes házban férjével, 11 éves kislányával és kilencéves kisfiával.

Az Ammil Design kigondolásakor nagyon fontos volt számomra, hogy csakis olyan anyagokat használjak az ékszereimhez, amelyek környezetbarát, mai divatos szóval öko alapanyagok. Így találtam rá az ökogyantára, ami olyan szépen csillogó felülettel vonja be a szárított virágokat, mintha kristály lenne. Ez az anyag természetes alapanyagokból készült, szemben az erősen toxikus műgyantákkal, tojáshéjból, szójababból, növényi olajból. Tökéletesen köt meg, olyan, mint az igazi borostyán. Persze úgy színezem, ahogy akarom a hozzáadott különböző pigmentekkel, amit végül az áttetsző gyanta zár le. Szeretek kísérletezni, játszadozni vele, a lehetőségek száma végtelen

– fogalmaz a dizájner Orsi.

A begyűjtött virágokat előbb le kell préselni, szárítani, aztán lehet a folyékony gyantába beleilleszteni. Hosszas folyamat, hisz a gyanta megdermedésére 10 órát kell várni, mire a virág beletehető az alapba. Aztán legalább három réteg kerül még rá, mire megköt az egész, az három napig is eltart. A 3D-s hatásért öt réteg gyantát kell felvinni, majd a száradást követően jön a csiszolás, polírozás.

Alapvetően türelmetlen típus vagyok, ez a munka pedig megtanít a lelassulásra, nem lehet közben kapkodni. Elmélyülök a folyamatban, miközben minden percét élvezem. Éjszakai bagolyként sokszor éjjel készítem az ékszereket, amikor a család már elpihen, ilyenkor zenét hallgatok, megnyugszom, igazi terápiás tevékenység

– mondja nevetve.

Mi a kedvenc virágod?

Amelyik éppen nyílik. Mindig rácsodálkozom a szirmukat bontó virágokra, de a falevelekre, és az egyéb növényi részekre is, például zuzmóból is készítettem szép ékszereket. A pipacs nagy kedvencem, de sajnos rossz alapanyag, hiszen pár óra alatt megváltozik a színe, szárítva már nem olyan ragyogó, mint a réten. Ebből a szempontból a hortenzia viszont nagyon hálás virág. Mindig nagyon várom már az új virágokat.

Egyedül dolgozol?

Igen is meg nem is, hisz Gréti, a kislányom rendszeresen besegít a kertészkedésben, de van, hogy az ékszerekhez is ad ötleteket. Így ő is abban nő fel, hogy megismeri a virágokat, a növényeket, elsajátítja a környezettudatos gondolkodást. Fontos, hogy továbbadjam nekik azt az értékrendet, amit én is magamévá tettem vidéken a szüleim házában annak idején.

Van olyan ékszered, amitől nem akartál megválni?

Próbálom elengedni őket, de nemrég készítettem egy nyakláncot egy gyönyörű bordó szőlőlevélből. Azt kinéztem magamnak, hogy megtartom, de az egyik kézműves vásárban megvette egy középkorú férfi a feleségének. Nagyon megtetszett neki, és boldoggá tette a vétel. Nagyon jó volt ezt látni, hogy örömöt szerzek másoknak a munkámmal. Igazán felemelő érzés, amikor pozitív visszajelzéseket kapok az emberektől.

Tervek, célok?

Keresem az utam, hisz egyfajta tanulási folyamat ez nekem, hisz autodidakta módon sajátítottam el a praktikákat. Mindeközben élvezem az alkotást, és rengeteg új képességre teszek szert, hozok a felszínre magamban. Sokkal több ez számomra egyszerű ékszerkészítésnél. De gyakorlat teszi a mestert, folyamatosan kísérletezgetem, új alapanyagokkal, formákkal, új kollekciókkal. Készen állok a kihívásra.

Kiemelt kép: Facebook/Ammil Design

Kincsként óvja nagyapja műhelyét az ékszerkovács
Gyerekkorában ivódott bele a tűz szeretete.

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.