Virágzó vidékünk

Ásványokból készülnek a gyönyörű és gyógyító ékszerek

Magam is, mindig is vonzódtam a szép kövekhez, amióta csak az eszemet tudom: bárhol megláttam egy-egy formás kavicsot, azonnal zsebre vágtam. Mire felnőttem, több szatyorra való kövem lett, saját kis történetekkel. Az ásványok gyógyhatásáról akkoriban még hallani sem lehetett, pedig a gyógyító kövekben való hit – az egyiptomiaktól kezdve – szinte minden kultúra része volt.

Barta Helga a kozmetikusság mellett tanulta ki az ásványgyógyászatot, speciális „gyógyító” ékszereit pedig maga fűzi. Szombathelyen, saját üzletében árulja speciális ékszereit, marokköveket tart. Vele beszélgettünk, egyebek között arról, miért is kezdett el ásványokkal foglalkozni, egyáltalán, hogyan fejtik ki hatásukat ezek a kövek?

Fotó: Pais-H. Szilvia

Minden azzal kezdődött – indítja a történetét Helga, amikor bő két évtizeddel ezelőtt, kezdő kozmetikusként a tévében látott egy riportot egy szakmabelivel, aki azóta neves sminkmester is lett. A riportban saját maga, friss gyümölcsökből és gyógynövényekből keverte ki pácienseinek az arcpakolásokat.

A rendszerváltás utáni években ez annyira újnak számított, még a természetgyógyászatról sem igen lehetett olvasni. Akkoriban kezdtek visszajönni nagyanyáink receptjei. Engem is foglalkoztatni kezdett a téma, de még nem mertem csak úgy kipróbálni a vendégeimen, elkezdtem keresgélni, aztán gyógynövényterápiát tanulni. Akkoriban Hajdúszoboszlón éltem, Debrecenben találtam egy megfelelő kurzust, ahol nemcsak a gyógynövényekről tartottak előadásokat, hanem a természetgyógyászat akkoriban ismert összes irányzatokról tanulhattunk. Itt hallottam először a gyógyító ásványokról.

Végül az élet úgy hozta, hogy a gyógynövényes képzésen tanult ismereteket Helga mégsem tudta a gyakorlatban alkalmazni.

Mire végeztem, életbe lépett egy olyan jogszabály, amely megtiltotta a kozmetikusoknak a házilag készített pakolások alkalmazását, csak hivatalosan lezárt készítményeket lehetett használni. A vendégeimnek csupán annyit tanácsolhattam, milyen növényekből és hogyan készítsenek maguknak speciális pakolásokat. A természetgyógyászati kurzus viszont öt évig tartott, ez idő alatt kitanultam a kristálygyógyászatot.

 Elsőre hittél benne?

Alapjában én is szkeptikus típus vagyok, egyrészt maga a természetgyógyász iskola fordított a gondolkodásmódomon, aztán saját bőrömön is megtapasztaltam az ásványok viselésének jótékony hatását. A kurzuson egyre többen viseltek kristályokból karkötőket, és sorra igazolódtak be azok tézisek, amik egy-egy ásványhoz kötődtek.

Mi volt az első saját ásványod?

Emlékszem, az első, amit viselni kezdtem egy hematisz volt. Már középiskolás koromban nagyon alacsony volt vérnyomásom, napi szinten elájultam, és az orvosok sem tudtak vele mit kezdeni. Erre vettem a karkötőt, gondoltam, miért is ne, kipróbálom! Éveken át hordtam, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Mígnem, pár év múlva állapotos lettem, akkor, a vizsgálatok után csodálkoztam rá, hogy minden értékem jó lett. Gondoltam, biztos az áldott állapot hozta rendbe a vérnyomásom, a karkötővel nem is foglalkoztam. Aztán a terhesség utolsó szemeszterében erősen dagadt a lábam, nehezen viseltem, rettentően fájt a derekam. Anyósom ajánlotta, hogy használjak rózsakvarcot. Először nem hittem benne, de elkezdtem használni – két hét sem kellett hozzá, elmúlt minden fájdalmam. Hihetetlen volt! Azt gondolom, ez már megerősített abban, hogy az ásványok és az emberek között tényleg működhet valami.

Fotó: Pais-H. Szilvia

Onnantól kezdve már természetes volt Helga családjában is, hogy otthon olyan ágyban aludtak, aminek a lécei közé ásványokat tettek, hogy geódák (nagyobb ásványi tömbök) kerültek a szobákba. Aztán a gyerekeiknek is természetes lett, hogyha bementek a nagymamához, aki addigra már ásványboltot nyitott, hogy odanyúltak a kövekhez, mindig pont ahhoz, amire épp szükségük volt.

      Ahogy az ember változik, úgy változik az is, milyen ásványra van éppen szükséged. Később persze lehet tudatosan is viselni, kiválasztani azt, amilyen problémát szeretnénk orvosolni

– magyarázza Helga.

De tényleg, hogyan működik az ásványgyógyászat?

Az ásványoknak van egy bizonyos rezgésszáma, ez a rezgés és testünk bizonyos rezgésével szimbiózisba kerül, hol vonzva, hol taszítva. A betegségeket energiagátak okozzák. A kristályterápia elméleti alapját az képezi, hogy a kő energiaaurája kölcsönhatásba lép az ember aurájával, felszívja – kioltja – a negatív energiákat, és helyreállítja az egyensúlyt. Ma már nem csupán babona a kristálygyógyászat, komoly kutatási előzményei is ismertek, szakértők bemérték az ásványok rezgését és annak hatását.

A testen belül minden egyes szervünknek más és más rezgése van. Ezért is van az, hogy a különböző szervi problémákra más-más gyógyító kő való. Valamelyik szervünk megbetegedése az adott szerv energiaháztartásának felborulásával jár együtt. A megfelelően kiválasztott kő segít „visszahangolni” a beteg szervet az eredeti rezgésére, ezzel támogatva annak gyógyulását.

Rengeteg helyen árulnak hamis ásványokat. Egy laikus hogyan tudja megállapítani, melyik igazi és melyik hamis?

Ezt megállapítani sajnos nagyon nehéz. Egy éve nyitottam az ásványboltom Szombathelyen, azóta nagyon sok hamis ásványi ékszert hoztak be hozzám. Mindenkinek azt szoktam tanácsolni, próbáljanak szakembertől vásárolni, aki megbízható. De láttam én már ásvány-nagykereskedésben is hamisított köveket!

Íme, a különbség: a zöld igazi, a kék-fehér türkinit, azaz howlit karkötő

Vannak olyan ritka és értékes ásványok, hogyha azokkal találkozunk, akkor jogosan gyanakodhatunk! Ilyen a türkiz, amit gyakran hamisítanak. Egy howlit nevezetű, hófehér ásványt festenek meg, nagyon szép türkizkékre, aztán jobb esetben „ ürkinitként” árusítják, rosszabb esetben azonban fel sem tüntetik a különbséget, türkizként adják el. De itt legalább ásványt hamisítanak, gyakorta viszont üvegből vagy műanyagból készítik az ásvány-utánzatokat. A jade szemeket is remekül tudják hamisítani, ásvány-nagykereskedésekben is lehet találkozni velük.

A malachitot úgy tudják műanyagból előállítani, hogy még a zsírkőhatást is leutánozzák. Ez is egy nagyon ritka ásvány, magasabb árkategóriájú, úgyhogy, ha túl olcsón jutnánk hozzá, akkor gyanakodjunk!

Maga fűzi ékszereit

A gyógyító ásványokat sokféleképpen használhatjuk. Közös pont a használati módszerek között, hogy a kőnek érintkeznie kell a testünkkel. Vásárolhatunk tükörsimára csiszolt marokköveket, de az ásványokból ékszereket is készítenek. Míg a drágaköveket gyűrűbe vagy medálba foglalják, addig a féldrágakövekből gyakran fűznek láncot és karkötőt is.

Amikor ékszert készítek, akkor nem vagyok jelen, imádkozom, segítséget kérek, olyanfajta zenét hallgatok, és közben átszellemülök – így készülnek az én karkötőim és láncaim.

Azonban, teszi hozzá, nem biztos, hogy az ember olyan ásványi karkötőre vágyik, az tetszik meg neki, amit el is bír viselni. Saját példáját hozza fel: éveken keresztül keresett egy tantzanit nevű ásványból készített ékszert, mit egyébként is nagyon nehéz beszerezni. Miután viselni kezdte, állandóan fájt a feje, szédült, de nem adta fel, minden héten elhagyta, hol ide – hol oda esett le.

Rosszul is lettem tőle, de csak nem akartam levenni, erőltettem. Volt, aki azt mondta, tartsak ki, mások azt tanácsolták, ne viseljem, nem az enyém ez a karkötő, hiába vágytam rá annyira! Aztán elszakadt a lánc, én újra megfűztem, megint elszakadt, akkor már több szemet el is hagytam. Azóta sem tudtam ezeket pótolni, hiába szerettem volna. Széthullott. Úgy tűnik, még mindig nem tartok ott, hogy viselhessem:)

Fotó: Pais-H Szilvia

Helga szerint, ha dolgozik az ásvány, ugyanúgy, ahogy a gyógynövények, nem feltétlenül jelentkeznek egyből a pozitív hatásai. Sőt! Elsőre általában felerősítik a problémát, utána szépen enyhítik. Sokan ekkor ijednek meg, és abbahagyják, mielőtt beindulna a gyógyító folyamat:

Hiszek abban, hogy a testi problémáink belső lelki eredetűek, amiket nem két nap alatt okozunk magunknak. Ezért is kell tudomásul vennünk, a gyógyuláshoz is idő kell, nekem van olyan egészségügyi problémám, amit 3 év alatt sikerült tudatosan helyreraknom. Mindennek, így a köveknek is időt kell hagyni!

Helgát végül arra kértük, mutasson be nekünk három alapkövet, a legfontosabbakat, amik jó, ha kéznél vannak.

Íme 3 gyógyító ásvány, amit érdemes magunknál hordani

1.   Rózsakvarc

Általában a szeretet, a béke, a megbocsátás érzése köthető hozzá. Az elektroszmogot és a káros sugárzást is szűri, ezért is ajánlható mindenkinek. Emellett nyugtató, méregtelenítő, vérnyomás stabilizáló hatása van, de jó a szívre, a mellékvesére és szépíti a bőrt is.

A rózsaszín a rózsakvarc, mellette a hegyikristály (Fotó: Pais-H. Szilvia)

2.    Hegyikristály

Energetizáló ásvány, olyan mint a kamilla, könnyen elérhető, és gyakorlatilag univerzálisan mindenre jó. Léteznek nyers telepek belőle, ezeket más ásványok feltöltésére is használják. Általában is sejtregeneráló, védő, immunerősítő hatással is bír.

Hegyikristály Fotó: Pais-H. Szilvia

3.    Ametiszt

Javítja a koncentrációt, vértisztító, jó a vérnyomás stabilizálására, érrendszeri problémákra is javallott, fájdalomcsillapító, stresszoldó, ízületi gyulladás, ekcéma kezelésére is használják.

Fotó: Pais-H. Szilvia

Címlapfotó: Pais-H Szilvia

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik