Otthon készült

Megválasztották az ország legjobb menzaszakácsait

Kilencedik alkalommal rendezték meg a országos közétkeztetési szakácsversenyt.
Korábban a témában:

Szeptember 26-án, szombaton Felcsúton, a Letenyey Lajos Szakközépiskola és Szakiskolában került sor az Országos Közétkeztetési Szakácsverseny (OKÉS) idei döntőjére, írta az MTI. A kilencedik alkalommal megrendezett versenyen a profi séfek mellett gyerekzsűri is kóstolta és értékelte az elkészült ételeket.

Burgonyás csicsóka helyett jércemellet adna a gyerekeknek a polgármester
Tiltakoznak a szülők az ország több településén a mostani tanévben bevezetett menzareform miatt.

A hivatalos versenykiírás szerint a versengőknek nagy adagszámban elkészíthető, étvágygerjesztő, kiváló ízharmóniájú, háromfogásos menüt kellett készíteniük, amelynek nyersanyagnormája (nettó 350 forint fejenként) megfelelt a hatályos rendeletnek.

A verseny során alapanyagként kötelezően fel kellett használni bármilyen, Magyarországon őshonos és kereskedelemben beszerezhető halat, 20 százalékos tejfölt és bármilyen Bio minősítésű alapanyagot.

A kor igényeinek megfelelő menüsorok készültek, az ételek változatosak voltak elkészítési módjuk és a tálalás tekintetében is

– mondta Endrédi Zsolt zsűrielnök, mesterszakács, az art’otel Budapest konyhafőnöke.

A hét csapat közül a gyerekek különdíját Finta Noémi és Harakály Mariann (Finta Rendezvényház és Étterem – Érd) kapta.

A gyerekzsûri különdíját veszi át Finta Noémi (balra) és Harakály Mariann (Finta Rendezvényház és Étterem – Érd) Várhelyi Miklóstól, a verseny konyhafőnökétől. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A versenyen első helyezést ért el Sütő Sándorné és Kókáné Pásztor Éva (Vattai Tündérkert Óvoda és Konyha), második lett Simon András (Lifestyle Hotel Mátra – Mátraháza), harmadik helyen végzett Pákozdi Norbert és Szeidl Tamás (Gasztvitál Zrt. Pamut konyha – Budapest, XVIII. kerület).

Kiemelt képünkön a versenyen első helyen végzett Kókáné Pásztor Éva (balra) és Sütő Sándorné (Vattai Tündérkert Óvoda és Konyha), miután átvették a díjat az OKÉS országos közétkeztetési szakácsversenyen. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Mindenkit lekörözött a biotermékekre alapozó bécsi iskolai menza
Nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy helyi termelőktől vásároljanak és húsmentes ételeket is kínáljanak.

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.