Az ország legnagyobb Zsolnay kerámiakandallója épül a Budavári Palota Szent István-termében; az épületegyüttes elsőként rekonstruált történelmi tere augusztus 20-tól lesz látogatható.
A Budavári Palota egyik ékessége a Szent István királyról elnevezett terem, amely a századforduló magyar iparművészetének kiemelkedő teljesítménye volt. Kialakításában a kor olyan kiváló művészei és iparosai vettek részt, mint Thék Endre, Kissling Rudolf, Jungfer Gyula vagy Strobl Alajos. A helyiség a 2. világháborúban teljesen megsemmisült, de most a Nemzeti Hauszmann Program keretében az eredeti tervek szerint alkotják újra
– emlékeztetett az MTI-hez eljuttatott közleményében a beruházó Várkapitányság.
Mint felidézik, a Szent István-terem létrehozásában nagy szerepet játszott Zsolnay Vilmos, akinek pécsi gyárában készült a helyiség egyik legmeghatározóbb eleme, a pirogránit kandalló és a főpárkányon lévő Szent István-mellszobor.
A 4,7 méter magas, 2,8 méter széles és csaknem másfél tonnás kandalló 120-féle elemből és összesen 611 darabból áll; egyes részein nyolc-tíz festési, mázolási, majd égetési fázist végeztek az aranyozás előtt. Az életnagyságúnál nagyobb méretű mellszobrot eredetileg Strobl Alajos alkotta meg.
A pécsi próbaépítés után az elmúlt hetekben immár végső helyén, a Budavári Palota déli összekötő szárnyában újjászülető Szent István-teremben kezdték meg a szakemberek a kandalló összeállítását. Az egyes elemeket különleges ragasztóhabarccsal illesztik össze, a megfelelő súlyelosztás érdekében pedig egy tartós vázszerkezetet is alkottak a szakemberek, akik a kandalló felső részeinek beépítésekor egy speciális állványt használnak majd.
A központi kerámiaalkotás visszaépítése után a tölgy, mahagóni és amerikai diófából megalkotott, rendkívül összetett intarziás parketta beépítése következik, amely eredetileg a Neuschloss fivérek gyárában készült
– számol be a rekonstrukcióról a közlemény.
Mint a Várkapitányság hangsúlyozza, a Szent István-terem helyreállításának kulturális és iparművészeti értékét növeli, hogy a hiteles rekonstrukció érdekében mára már eltűnőben lévő mesterségek képviselői vesznek részt az alkotásban. Pécstől Pápáig hét szakma képviselői, országszerte mintegy húsz műhelyben több száz szakember dolgozik a rekonstrukción.
A Szent István-terem augusztus 20-tól várja a látogatókat, az első napokban ingyenesen.