Otthon készült

Keresik a szörp fővárosát Magyarországon

Getty Images
Getty Images
Országos internetes felmérés keretein belül keresik, hogy melyik magyar városban fogy a legtöbb szörp. A literszám mellett a finom gyümölcsszirupokkal kapcsolatos lexikális tudás is szükséges ahhoz, hogy egy település megkapja a szörp fővárosa címet. A győztes város a különleges elismerő cím mellett ráadásul helyszíne lehet egy nagy szörpöt ünneplő rendezvénynek is, amelyen a finom italok mellett színes programokkal várják az ott lakókat és természetesen az odalátogatókat.

Már közel 14 000 ember töltötte ki azt a felmérést, amelynek végére kiderül: melyik magyar település a szörp fővárosa 2021-ben. A Pölöskei Szörp kezdeményezésére indult akció jól mutatja, mennyire népszerűek a magyarok által annyira kedvelt finom gyümölcsszirupok.

A szörp fővárosa cím odaítélésénél elsődlegesen a mennyiséget fogjuk figyelembe venni, ennél pontosabban is az ottélők által elfogyasztott átlagos literszámot. Annyit már elárulhatunk, hogy melyik az az 5 város, amelyik a TOP-ban szerepel. Ez nem más mint Debrecen, Miskolc, Budapest, Győr és Szeged. Amit még tudni kell ehhez, hogy a végleges eredményeknél mindenképpen a lakossággal arányosan fogjuk nézni a szörpfogyasztást, így kerülve el azt, hogy egyértelműen Budapest kapja a szörpfővárosi címet

– mondta Lakatos Áron, a Pölöskei Szörp social média managere.

Az elfogyasztott szörp mennyisége mellett arra is keresik a választ, hogy a lakosság mennyit tud a finom italtípusról. Az ismereteknél olyasmiket kérdeznek, hogy tudjuk-e ki alkotta meg Magyarországon a szörp szót vagy hogy egy 2017-es felmérés szerint melyik volt a lakosság kedvenc íze. Ez azt jelenti, hogy valószínűleg nemcsak egy, de a kampány végén két érdekes eredményt is megosztanak majd a szörpimádókkal.

A kedvenc ízt is keresik

Az átfogó felmérés végére az is kiderül majd, hogy idén melyik íz a magyarok kedvence.

A legkedveltebb ízeknél a sorrendet pedig egyelőre szintén titokban tartanánk, az viszont jól látszik, hogy a málna a legjobbak között szerepel, és ott van a bodza, kaktuszfüge, szőlő, de még a cola ízű szörpünk is. Ami biztos: ezek az adatok még bőven változhatnak a felmérés végéig, szóval ha valaki nagyon szeretné, hogy az ő városa vagy az ő íze legyen a nyerő, és még nem töltötte ki a kérdőívet, akkor itt az idő

– nyilatkozta Lakatos Áron, a Pölöskei Szörp social média managere.

Így jutalmazzák a szörp fővárosát

Az elismerő cím mellett a Pölöskei roadshow keretein belül – amit idén nyárra is már terveznek – célba veszik majd a szörp fővárosát is, ahol programokkal, finom szörpökkel várják az ottlakókat – és természetesen az odalátogatókat is.

A szörpfogyasztással kapcsolatos felmérést június 25-ig lehet kitölteni. A mindössze 2 perces űrlap kérdéseinek megválaszolásával bárki részese lehet a felmérésnek, s ezzel nem csak a szörp fővárosának megválasztásához járulhatnak hozzá, hanem értékes ajándékokat is nyerhetnek.

Kapcsolódó
Így készül a nyárelő kedvence, a bodzadzsem
Bodzából nem csak finom szörp, de remek dzsem is készülhet.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik