Egy év is kevés rá, hogy szétrágják, viccelődnek a helyiek, amikor a világ legkeményebb sajtjának tartott chhurpiról kérdezik őket, írja riportjában a BBC.
Nemcsak Nepálban, de Bhutánban és India keleti oldalán is népszerű nassolni valónak számít. Az emberek gyakran ha nem is évekig, de órákig rágnak egy-egy darabot.
A sajt keménységét főként a magaslati klímának és a Himalája zord időjárási körülményeinek köszönheti. Állagáról mindent elárul, hogy kutyáknak is árulják világszerte rágócsontként.
Az elkészítéséhez szükséges tejet a helyiek által chaurinak nevezett állat adja, ami a házi jak és a szarvasmarha párosodása útján születik.
Története a legendák szerint évezredekkel korábbra nyúlik vissza, amikor a szegény helyieknek valamit kezdeniük kellett az extra mennyiségű tejjel, amit már eladni és elfogyasztani sem tudtak.
A chhurpi a helyiek szervezetére is jó hatással van, ugyanis ilyen magaslatokon már nem bővelkednek a friss élelmiszerekben, ahogy a fehérjedús táplálékokban sem.
Füstölt, szárított változata gyakran levesek összetevője, de ízletes uborkával és retekkel tálalva.
A helyiek azt vallják, a chhurpi készítésével nemcsak egy ősi hagyományt őriznek meg, de gazdaságilag is segíti őket, hiszen sokan ebből élnek.
Annak idején kiépített utak sem voltak ezeken a területeken. Csak tejük volt, és semmi más, ezért mindent készítettek belőle, amit csak tudtak, a sajtokon kívül vajakat is. Ezeket aztán a környékbeli falvakban cserélték el búzára, rizsre, sóra é solajra. Ha pedig pénzre volt szükségük, egy nagyobb piacra látogattak el.
A pásztoroknak ma sincs sokkal könnyebb életük itt, mert rengeteg időt töltenek a családjuktól távol, kint a hidegben.
Nagyon egészséges is a chhurpi, mert alacsony a zsírtartalma, és ahogy azt már korábban említettük, sok benne a fehérje. Semmilyen ízfokozót vagy tartósítószert nem adnak hozzá, mindent úgy csinálnak, ahogy az őseik is tették évszázadokon keresztül.