Messzire szállhat idén a dunai halászlé illata

A busójárás után újabb rangos rendezvényre készülnek Mohácson.
Kapcsolódó cikkek

2017-ben rendezte meg az első Dunamenti Halfesztivált a Mohácsi Német Önkormányzat, amelyen a Duna mentén készített, hagyományos hal­ételeket mutatták be Mohácson. A rendezvény 2018-ban és 2019-ben is óriási sikert arartott, majd a koronavírus-járvány miatt a következő két évben nem került sorra, idén azonban visszatér – írta a Bama.

Kapcsolódó
Kiderült, mi a magyarok kedvenc étele
Alig maradt le a toplistáról a rakott krumpli, a borsóleves, a bundáskenyér és a fasírt.

A mohácsi németeknek korábban nem volt igazi nagyrendezvényük.

Mivel mindenképpen egy helyi jellegzetességet szerettünk volna a középpontba állítani, ezért a választásunk a halászlére esett

– nyilatkozta még az első halfesztivál előtt Illés Richárd főszervező.

A mohácsiak nem szerettek volna és nem is szeretnének semmiféle vetélkedésbe kezdeni a Bajai Halfőző Fesztivállal, hiszen ott a helyi, azaz a bajai halászléről szól a program. A mohácsi fesztivál nevében pontosan azért szerepel, hogy „Dunamenti”, mert nem csak Mohácsról, hanem ténylegesen a Duna mentéről, Győrtől kezdődően egészen a Szerbiáig, Horvátországig terjedő szakaszról is érkeztek, érkeznek Mohácsra halfőző mesterek.

A két éves kényszerszünet után idén nincs akadálya a fesztivál megtartásának, amit július 16-án rendeznek meg.

A helyszín nem változik, a Szent János, a Szentháromság, a Jókai és a Szabadság utca egy részét, továbbá a Millenniumi Emlékmű környékét foglalja el a fesztivál, melynek központi helyszínei a Sváb utca, a Haludvar, a kis- és a nagyszínpad, továbbá a Halpont lesznek.

A rendezvény részletes programja még nem készült el, azonban az már biztos, hogy számos helyi, környékbeli és külföldi együttes, énekes és tánc­csoport ad ízelítőt a sváb kultúra sokszínűségéből, és lesz utcabál is.

Kapcsolódó
Szegedi halászlé Vízváry Mariska-módra
A receptet 1944-ben jegyezték fel.