Vígh Antal idős kora ellenére napi 4-5 órát dolgozik a határban. Szabadidejét is tartalmasan tölti, esős napokon gyönyörű tálakat, kasokat, és kosarakat készít. Természetközeli életet él, természetes anyagokkal, szorgalommal és türelemmel dolgozik kézműves remekein. Tóni bácsi ingyen és jó szívvel adja tovább a vesszőkötés mesterfogásait bárkinek, aki ellátogat otthonába.
Háziasszonyoknak készülnek
Még a téeszek megalakulása előtt, nagyszüleim idejében a kukoricát hatalmas, kézzel kötött kasokban hordát a lovaskocsira a földeken. A régi házakban még van egy olyan sarok, ahol a vesszőkasok helyet kapnak, manapság ezekbe rakják a tűzifát. Amellett, hogy hasznos, dísznek is kiváló egy-egy kosár. A kisebbeket felteszik a szekrény tetejére, a kamrában, vagy a konyhában használják
– mesélte Vígh Antal a Sokszínű Vidéknek.
Ezt a hatalmas kast egy fiatalasszony rendelte, azt mondta, akkora legyen, hogy sámlira állva kelljen kiszedni a fát belőle. Ekkorát ritkán készítek, ez megette az összes vesszőt, amit előkészítettem.
Megbecsülik őseik hagyatékát
Apátfalván számos értékes néphagyományt őriznek a falubeliek. A Makótól karnyújtásnyira fekvő falu építészetének ékköveit, a házak homlokzatát áttört faragásokkal díszítették, a mellékutcákban még ma is fellelhetők a környéken többfelé előbukkanó deszkaoromzatok. A változatos motívumokkal ékes épületek mellett a helyi citerazenekar évtizedek óta öregbíti a község hírnevét. Idős kézművesek is élnek a faluban, évszázados mesterségek fortélyainak tudói az öregek.
A nyolcvanöt esztendős Vígh Antalt a község apraja-nagyja ismeri. Az ügyes kezű bácsi egy régi kézműves tevékenységgel viszi hírét falujának, formás kosarait sok településen használják.
Titkos helyekről szedte
Régebben a vonat ablakából figyeltem a tájat, magam szedtem a fűzfavesszőt. A környékünkön, a Maros hordalékkúpján, a vizes térségeken sokfelé fűzfák nőttek, messziről kiszúrom a magas törzsön nyújtózkodó vesszőket. Ma többnyire egy békési kézművestől veszem az alapanyagot. Békésben kézzel szedik, nagy tábláról a vesszőt
– sorolta az idős férfi, hozzátette, csak akkor lehet megkötni, ha megérett a vessző.
A szép zöld szálak idővel egészen megfeketednek. Azért a régi rejtekhelyek még megvannak, Makón, Zomboron és Palotán is tudja, hol keresse a legjobb fákat.
Mindennek sora van
Tóni bácsi elmesélte, nem mindegy, milyen fajta fűzfából köt. Más-más színű anyaggal izgalmas hatást ér el a felületen, a csíkos kosarakat például piros és zöld vesszőkből készíti. Nem kell messzire menni az alapanyagért, a piros vesszőt az egyik apátfalvai utca fűzfájáról gyűjti.
Kalapács, élesre fent kések és erős ujjak szükségeltetnek a munkához. No meg persze, az előkészített, megfelelő vastagságú és színű vesszők. A kas alapját kör alakban megkötöm, majd a szélét felkarózom. Ezekhez a kihegyezett karókhoz rögzítem az oldalfal vesszőit. Így haladok, szépen, sorjában, lentről fölfelé építem a kas. Legfölül, vastagabb vesszőkkel leszegem, végül a füleket hajlítom rá, ügyelve az alakjára
– mondta a mester.
Megvendégelik a tanítványokat
Hódmezővásárhelyről, Csanádpalotáról, Szegedről és Kübekházáról is érkeznek lelkes érdeklődők Apátfalvára. ahol a nyári konyha hűvösében Vígh Antal szívesen megmutatja a kaskötés tudományát.
Egy munkás szombaton a tanítványok elkészíthetnek egy szép kast, egy formás tálat, vagy egy koszorú rámát az idős mester irányításával. Mialatt egy szusszanásnyi szünetet tartanak, Margit néni, a bácsi felesége gőzön főtt mákos fánkkal kínálja őket. Még nem volt olyan vendégük, aki ne szerette volna a falusi csemegét.
Egyszerre két embert tudok tanítani, ha többen vannak, akkor elbeszélgetik a dolgot, nem tudnak odafigyelni a munkára. Behasíttatom velük a vesszőt, és szépen köttetem körbe-körbe, ahogy én is tanultam gyerekkoromban. Ha elég ügyes, akár négy-öt óra alatt végez a kassal, de ha lassabb, akkor másnap eljöhet befejezni a munkát. Addig nem engedek haza senkit, amíg a kosarát el nem készíti
– árulta el Tóni bácsi.
