Három ellenállhatatlan gesztenyés desszert

Ne hagyjuk ki a gesztenyeszezont!
Kapcsolódó cikkek

Ha az őszi hidegben megérezzük az utcán a gesztenyesütés jellegzetes illatát, igazán nehéz megállni, hogy ne vegyünk egy zacskóval belőle. De a gesztenyepüréből készült süteményeket is kevesen utasítják vissza. Most ezekhez mutatunk három ínycsiklandó receptet.

Miért érdemes gesztenyét fogyasztani?

Azt azonban vegyük figyelembe, hogy a gesztenyepürék sok esetben nem csak gesztenyéből készülnek, olvassuk el az összetételét, ha az egészségesebb változatot szeretnénk választani.

Három ínycsiklandó gesztenyés desszert

Gesztenyés brownie

Hozzávalók

Elkészítés

Melegítsük elő a sütőt 160 °C-ra.

Vajazzunk ki egy 22×22 cm-es jénait vagy sütőformát.

Az étcsokoládét daraboljuk össze, a vajat vágjuk kisebb kockákra, majd vízgőz felett melegítsük őket össze egy kis tálban, közben folyamatosan kevergessük. Ha a csoki és a vaj is elolvadt, vegyük le a tűzről, majd hagyjuk kihűlni.

A barna cukrot keverjük habosra a tojásokkal, majd adjuk hozzá az instant kávét és a vaníliakivonatot is. Keverjük bele az olvasztott csokit és a gesztenyemasszát is, robotgéppel alaposan dolgozzuk őket össze.

A lisztet szitáljuk egy tálba, keverjük bele a sütőport, a sót és a kakaót. Kisebb adagokban, fokozatosan adjuk a csokis-tojásos keverékhez, alaposan keverjük el benne.

Öntsük a tésztát az előkészített formába, majd kb. 40-50 percig süssük. Ha a közepe még picit lágy, akkor pont jó.

A formában hagyjuk kihűlni, majd szeletelve kínáljuk.

Pexels

Gesztenyés-csokis korongok

Hozzávalók

Elkészítés

A zabpelyhet ledaráljuk (ne legyen túl finom).

Összekeverjük a tönköly liszttel, hozzáadjuk a sót, szódabikarbónát és a durvára vágott csokoládét.

A gesztenyemasszát a vajjal, tojással, mézzel összedolgozzuk, majd a száraz anyagokkal összekeverjük.

Elég lágy tésztát kapunk, amit hűvös helyen kb. 1 órát pihentetünk.

A munkafelületet és a nyújtófát is meglisztezzük. A tésztát 3-4 mm vastagságúra kinyújtjuk és kekszkiszúróval vagy pogácsaszaggatóval kiszúrjuk.

A sütőt 200 °C-ra előmelegítjük, és sütőpapírral bélelt tepsiben a kekszeket aranyszínűre sütjük (kb. 7 perc alatt). Forrón nagyon puhák, hagyjuk a tepsiben kihűlni.

Unsplash

Gesztenyés tiramisu

Hozzávalók

Elkészítés

A tojássárgáját a cukorral habosra verjük. Hozzáadjuk a gesztenyepürét és a mascarponét, majd a reszelt citromhéjat.

A kávét és a rumot összekeverjük, majd a babapiskótákat egyenként belemártjuk és a masszával rétegeket képezve tálba helyezzük.

A gesztenyés tiramisut hideg helyen állni hagyjuk, majd fogyasztás előtt megszórjuk kakaóval.

Unsplash