Palóc pakliként született újjá a magyar kártya

A piros alsó Rózsa Sándor, a zöld király Szent István, a makk ász Madách Imre.

Egyedi ötlettel rukkolt elő a Nógrád megyei Dejtáron élő nyugdíjas tipográfus, Horváth Zoltán. Olyan kártyát készített, amelynek lapjain neves magyar személyek találhatók, köztük Nógrád megye örökbecsű kincsei is. Ez utóbbi miatt kapta a harminckettes gyűjtemény a Palóc Pakli nevet, írta a nool.hu.

Két év szorgos munkájába telt, míg a férfi a háza alagsorában található műhelyében megalkotta művét.

Amit mi magyar kártyának hívunk, voltaképpen nem is a miénk, hiszen svájci legendahősök szerepelnek a grafikákon. Ez ihletett arra, hogy talán lehetne egy igazi magyar kártyát készíteni

– mondta a portálnak Horváth Zoltán.

Összességében vegyesen szerepelnek rajta a saját rajzai, illetve neves képek egyszerűsített változatai újraértelmezett formában.

Törekedtem arra, hogy a piktogrammok eredeti alakján ne változtassak, mert a zsugások szeme megszokott egy formát, és nem igazán tudnak elfogadni attól eltérőt. Az összes rajzot vektoros formátumban készítettem el, aminek előnye, hogy minőségromlás nélkül nagyítható, ugyanakkor kis mérettel bír

– fűzte hozzá.

A piros hetesen Lúdas Matyi, zöld párján Cinka Panna, a makkon Kinizsi Pál, a tökön Toldi Miklós látható.

A nyolcasokon hazánk jellemző állatfajaival találkozunk: a gólyával, a fecskével, a pulikutyával és a szürkemarhával. A kilenceseken nógrádi várak tárulnak elő: a drégelyi, a hollókői, a somoskői és a nógrádi, míg a tízesekre a középületek kerültek: az Országház, az Esztergomi Bazilika, a Lánchíd és a Balassagyarmati Régi Vármegyeháza.

Az alsók a betyároké: a piros Rózsa Sándor, a tök Sisa Pista, a makk Sobri Jóska, a zöld Angyal Bandi. A felsőkön történelmünk nagy személyiségei mutatkoznak: a piros II. Rákóczi Ferenc, a makk Széchenyi István, a tök Kossuth Lajos, a zöld pedig Attila hun fejedelem.

A királyok sorában szerepel a piroson Hunyadi Mátyás, a makkon Szent László, a tökön Könyves Kálmán, a zöldön pedig Szent István. Végül az ászok: a piros Zrínyi Ilona, a tök Zrínyi Miklós, a zöld Mikszáth Kálmán, míg a makk Madách Imre.

Kapcsolódó
Társasjátékot alkottak a pécsi sürgősségi szakemberei
Az alkotók célja, hogy a a sürgősségi betegellátás során alkalmazandó eljárások alapjait játékos formában ismerhessék meg.