Nem tesznek jót a sütőiparnak a magyarországi albán pékségek

A szakember szerint kevés féle tésztából sokféle terméket készítenek, amely tészták a Magyar Élelmiszerkönyv szabályainak abszolút nem felelnek meg.

A magyar sütőipari cégek számára nagyon kedvezőtlen, hogy itt vannak az albánok és piacot vesznek el a magyar sütőipari vállalkozásoktól, fogalmazott a Spirit FM Több-Kevesebb című műsorában Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke. Szerinte ezek a vállalkozások nem azonos mértékű működést produkálnak, mint a magyar pékségek.

Minimális tőkebefektetéssel, bérelt helyiségekben, bérelt eszközöket alkalmaznak, bérelt berendezéssel. A munkaügyi szabályok megkerülése, járulékfizetés kikerülése némely esetben jellemző ezekre a cégekre

– mondta az elnök.

A szakember szerint az albán pékségek a higiéniai, élelmiszeripari szabályokat teljesen lazán kezelik, a technológiai optimalizálás fele dolgoznak, vagyis kevés féle tésztából sokféle terméket készítenek, amely tészták a Magyar Élelmiszerkönyv szabályainak abszolút nem felelnek meg.

Gyakorlatilag ezeknek a termékeknek a gyártását nem lenne szabad végezniük ezeknek a cégeknek

– hangsúlyozta a pékszövetség elnöke, aki azt is elmondta, hogy az albán pékségeknek rendkívül hosszú a nyitvatartási idejük, folyamatos meleg termékeket árusítva ezzel. Ez pedig nagyon tetszik a magyar vásárlóknak.

Az elnök azt is mondta, hogy az albán pékségek egy része összehalmoz egy csomó adósságot, otthagyják a céget, majd egy fantomcég azonnal indul ugyanabban az épületben, de sem energiaszámlákat, sem a járulékfizetést nem intézik el.

Azt látjuk, hogy ezzel a magyar sütőipari vállalkozásoknak nagyon nagy kárt okoznak

– fogalmazott Septe József.

Tudomása szerint a Magyarországon működő 4-500 albán pékségnek 15-20 körüli “igazi” tulajdonosuk van, akik működtetik az egész hálózatot. Septe József szerint a magyar vállalkozóknak saját boltjuk van, mindent tisztán tartanak, a dolgozóit rendesen megfizetik, bejelentik.

Kapcsolódó
Véglegesen beteljesültek Alex, a roma pék álmai
Szinte az egész ország összefogott célja eléréséért.