Kálci szerint ez a tökéletes húsvéti fonott kalács titka

Miért szükséges hidegen beletenni a tésztába a vajat?

Horváth-Boros Klára, azaz Kálci évekkel ezelőtt indította el blogját azért, hogy lejegyezze magának azokat a recepteket, amik beváltak.

2014-ben, ikerfiai születése után kicsit alábbhagyott a konyhai ténykedése. 15 hónapos korukban viszont ismét bevetette magát a konyhába, és rájött, kár volt kihagyni azt az időt. Azóta együtt sütnek és főznek a fiúkkal nap mint nap, közben létrehozta a Kálci receptjei Facebook oldalát, melynek ma már közel 120 ezer követője van.

Két könyve is megjelent – Egyszerű kelt tészták, Egyszerű kelt tészták cukor és finomliszt mentesen –, s talán mondani sem kell, hogy mindkettő nagy sikert aratott, elképesztő példányszámban kelt el.

Kálci okleveles vegyészként végzett a Szegedi Tudományegyetemen, s talán ennek is köszönhető, hogy minden receptjét grammra pontosan méri ki.

Receptjei közérthetőek, egyszerűek követhetők, már-már konyhaművészeti alkotások, melyeket követői rendszeresen elkészítenek, és nagy elégedettséggel nyilatkoznak azokról.

Kálci célja nem a receptek gyűjtögetése, hanem az oktatás és az inspirálás. Ennek szellemében készített húsvéti fonott kalácsot Semjén Nóri kollégánk aktív közreműködésével, elmondva például, miért szükséges hidegen beletenni a tésztába a vajat, hogyan hajtogassuk, de más kulisszatitkokat is elárult a „művelet” közben.

Videónkból az is kiderül, mit jelent Horváth-Boros Klára számára a vasárnapi ebéd, mit szeret a legjobban megsütni és fogyasztani, sőt megmutatja, milyen finom a házi készítésű nutella.

Kapcsolódó
Ínycsiklandozó húsvéti fonott kalács Gábor, a házi pék receptje szerint
A recept pontos követésével bárki csodás és tökéletes kalácsot tehet az ünnepi asztalra.