Otthon készült

Tokaji hölgy lett 2024-ben az ország legjobb borásza

MTI/Bruzák Noémi
MTI/Bruzák Noémi
Bárdos Sarolta, a tokaji borvidék borásza vehette át a Borászok Borásza díjat szombaton Budapesten.

Rókusfalvy Pál nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos, a Borászok Borásza díj alapítója a díjátadó gálán kiemelte: a magyar bor egyik kitörési pontja, hogy világhírű legyen, mindenki tudjon róla, és ne csak mi, magyarok beszéljünk róla.

Elmondta, hogy a díjazott első körben ötven, majd öt jó jelölt közül került ki. De “akik benne vannak ebben az ötvenben, azok nagyon legyenek magukra büszkék” – hangoztatta Rókusfalvy Pál.

Bárdos Sarolta a díj átvételekor úgy fogalmazott: Tokajban jó bort készíteni kötelesség. Mint ahogyan az is – fűzte hozzá -, hogy ápoljuk hagyományainkat, és a világ minden részére eljuttassuk azt az üzenetet, hogy Tokajban csoda terem a szőlőtőkéken.

A Borászok Barátja díjat Ambrus Lajos író, szőlőbirtokos, a Food és Wine vendégszerzője, valamints Wojciech Bonkowski borszakértő érdemelte ki. A Jövő Borásza Ösztöndíjasának Kota Miklóst választották.

(MTI)

Kapcsolódó
Már lehet nevezni a 43. Országos Borversenyre
A legnagyobb hagyományú termelői bormustrára a hazai pincészetek 2024. május 3-áig nevezhetnek.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik