Sokan tapasztaljuk, hogy bármennyire is gondosan ápoljuk szeretteink nyughelyét, az idő, az eső és a növényi szennyeződések nyomot hagynak a sírkövön. A mohásodás, algásodás, vízfoltok vagy salétromosodás előbb-utóbb minden kőfelületen megjelenhetnek – de van rá mód, hogy ezt megelőzzük és kezeljük.
Szakembert is hívhatunk, aki homokfúvással vagy nagynyomású mosóval tisztítja meg a követ, ami valóban látványos eredményt hoz, ám az eljárás drága, és a felületet is erősen koptatja, így idővel ismét meg kell ismételni. A legtöbb sírkő azonban otthoni eszközökkel is szépen rendben tartható – csak egy kevés odafigyelés és a megfelelő tisztítószerek kellenek hozzá, írja az Ezermester.
A legegyszerűbb és legkíméletesebb mód, ha gyökérkefével, vödör vízzel és kifejezetten kőfelületekre, sírkőre ajánlott tisztítószerrel dolgozunk. A tisztítószert néhány perc hatóidő után dörzsöljük át a felületen, majd öblítsük le alaposan. Ha makacsabb, fehéres foltokat – salétromosodást – látunk, érdemes külön erre való salétromeltávolító szert használni, amellyel szintén hasonló módon kell eljárni.
A tisztítás után azonban nem árt gondolni a megelőzésre is. A márvány, gránit és műkő síremlékek közül leginkább az utóbbi kettő hajlamos a víz beszívására. A pórusokba kerülő nedvesség nemcsak a port viszi magával, de kedvező környezetet teremt az algák és mohák megtelepedéséhez is.
A vízlepergető szilikonbevonat segít abban, hogy a kő száraz maradjon, miközben megőrzi természetes megjelenését. Az ilyen védőréteget a teljesen megtisztított, megszáradt felületre kell két rétegben felvinni – ecsettel vagy hengerrel. Fontos, hogy ne forró, napsütötte kőre dolgozzunk, és hogy a második réteget még enyhén nedves felületre vigyük fel. A felesleget mindig töröljük le puha ruhával, így szép, egységes felületet kapunk.
Több különleges temetőről is beszámoltunk, így a szaploncai vidám temetőről, a szatmárcsekei csónakfejfás temetőről és a balatonudvari szív alakú sírkövekről is.
Ugyanezekkel a módszerekkel nemcsak családi sírok, hanem emlékművek, keresztállítások is megóvhatók az időjárás és a szennyeződések hatásaitól.

