Megszületett a 2015. évi Magyarországi Falumegújítási Díj végeredménye. A pályázatot hatodik alkalommal hirdették meg.
A „Nyitottnak lenni” mottójú verseny – a kiírásban megfogalmazottak szerint – ösztönözni kívánta a résztvevőket arra, hogy nyitott lélekkel tekintsenek az újra, az ismeretlenre és a szokatlanra, és abból hasznuk is származzon. A mottó nem utolsósorban azt is üzente a falusi közösségeknek, hogy legyenek nyitottak az együttműködésre, településhatáraikat ne elválasztó vonalként, hanem kapcsolódási pontokként tekintsenek.
Első ízben pályázott egy – lélekszámát tekintve az erős középmezőnyhöz tartozó – város. A pályázók közt volt agglomerációs és perifériális, csökkenő és növekvő népességű, 470 fős és 5700 lelkes egyaránt. Különböző helyzetből indulva, eltérő módszereket választva váltak mindannyian sikeressé – olvasható a díjakat odaítélő 9 fős bizottság közleményében.
Sosem volt még ilyen magas a beadott pályaművek színvonala, ami jelentősen megnehezítette a döntéshozatalt.
A győztes Nagypáli lett, ahol közel két évtized alatt a 272 lelkes falu lakossága 502 főre emelkedett, az életkori átlagot tekintve pedig megfiatalodott. A települést sokan csodafaluként emlegetik.
Nagypáliban az elmúlt tizennyolc évben szinte mindent másként csináltak, mint a hozzájuk hasonló települések. Nem eladták, hanem bővítették a falu vagyonát, és már akkor a megújuló energiák mellé álltak, amikor azokról még alig hallott valaki – írtuk korábbi cikkünkben.
A döntés megszületett, íme a 2015. évi Magyarországi Falumegújítási Díj végeredménye:
Nagypáli (Zala)
Dunakiliti (Győr-Moson-Sopron)
Ebes (Hajdú-Bihar)
Iszkaszentgyörgy (Fejér)
Kunszállás (Bács-Kiskun)
Orfű (Baranya)
Varsány (Nógrád)
Csikóstöttös (Tolna)
Csomád (Pest)
Dég (Fejér)
Jászladány (Jász-Nagykun-Szolnok)
Mátraszőlős (Nógrád)
Székkutas (Csongrád)
Zalaszentiván (Zala)
Békésszentandrás (Békés)
Kaposmérő (Somogy)
Leányfalu (Pest)
Szajol (Jász-Nagykun-Szolnok)
Újhartyán (Pest)
A győztes település, Nagypáli részt vehet az „Európai Falumegújítási Díj – 2016” pályázaton – melyet 2014-ben Tihany nyert meg – és helyszíne lesz a következő, 2018. évi díjátadó ünnepségnek és falumegújítási konferenciának.
Az idei verseny ünnepélyes díjátadójára Komlóskán (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) – a korábbi kiírás győztesénél – várhatóan 2016. áprilisában kerül sor.