Virágzó vidékünk

Készülődnek afrikai útjukra a fecskecsapatok

Már elhagyták fészkeiket, de csak szeptember végén kelnek útra.

A fecskéink vonulása meglehetősen elhúzódik: Magyarországon még szeptember második feléig, sőt október közepéig is lehet találkozni fecskékkel – mondta az Inforádiónak Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója.

Fotó: MTI - Czeglédi Zsolt
Fotó: MTI – Czeglédi Zsolt

Az ősz felé haladva már nem a fészkelő területeken, hanem elsősorban a vonulási, pihenő helyeken láthatjuk őket, főként a nagyobb vizek mellett lévő kiterjedt nádasokban.

A parti fecske és a füsti fecske ilyenkor hatalmas, sok százezres csapatokat alkotva nádasokban éjszakázik. Az egyik ilyen klasszikus nagy fecskevonuló hely Magyarországon Baranya megyében, Sumonyban van – mondta Orbán Zoltán. 2013. szeptember 22-24 között szakemberek becslése szerint számuk a másfél milliót is elérte itteni gyülekezőhelyen.

Sumonyi rekordok

A madarak egy lendülettel átrepülve a Földközi-tengert és a Szaharát, Afrika középső és déli területein töltik a téli időszakot. Az egyik Sumonyban gyűrűzött fecskét 33 nappal később már a Kongói Demokratikus Köztársaságban fogták be ismét, a gyűrűzés helyétől 5254 km-re.

Fotó: Wikimedia Commons
Fotó: Wikimedia Commons

A madár naponta átlagosan 159 km utat tett meg. A Sumonyban jelölt fecskék közül jelenleg ez a madár tartja a gyorsasági rekordot.  A Sumonyban gyűrűzött fecskék egyikét a gyűrűzést követő második évben az Egyenlítőtől délre, szintén a Kongói Demokratikus Köztársaságban fogták be újra, a gyűrűzés helyétől 6025 km távolságban. Sumonyi vonatkozásban ez a madár tartja a távolsági rekordot.

Fotó: Wikimedia Commons
Fotó: Wikimedia Commons

A Sumonyi Madárvonulás-kutató Állomáson egyébként 1981 óta százezernél több parti fecskét gyűrűztek meg. Amíg a szintén Afrikában telelő gólyák közül az utóbbi években több madár is Magyarországon ragadt, addig a fecske hazai áttelelését eddig egyetlen alkalommal figyelték meg – egy istállóban.

Címfotó: Wikimedia Commons

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik