Virágzó vidékünk

Söröket neveztek el madarakról – A Keser Szalonka máris rangos díjat nyert

Korábban a Keser Vörösbegy is bezsebelt egy elismerést.

Csehországban – ahol a sörkészítésnek ezeréves hagyománya van – nyert aranyérmet a World Beer Idol versenyen a kecskeméti Keser Szalonka. A dobogós sör Kiskunfélegyházán a Bäder Sörfőzdében készült, a félegyházi Tóth Miklós és a kecskeméti Bimbó Tamás közös “gyermeke” – írta a baon.hu.

sor2

A Keser Szalonka az úgynevezett grodziskie, azaz a füstös búzasörök kategóriájában nyerte el az aranyérmet. Eddig ez a legnagyobb elismerés, amivel a sörfőzde büszkélkedhet.

Ez azért is nagy élmény számomra, mert elég speciális kategória, ez a lengyel sörfajta nálunk kevésbé ismert – mondta a portálnak Tóth Miklós. – Sőt hazájában is, mert ez egy kihalt sörfajta, amit lelkes házi sörfőzők élesztettek újra. Jellemzően füstös ízű, száraz, alacsony alkoholtartalmú.

A főzdében készített másik két sörféle is ritkaság

A Keser Vörösbegy düsseldorfi altbier típusú sör. Ősi német ízvilág jellemzi, minőségi német maláták és nemes komlók felhasználásával készül. A Házisör-főzők nemzetközi versenyén korábban 3. helyezést ért el Altbier kategóriában.

A Keser Kolibri amerikai pale ale (APA) típusú sör, melyet az amerikai nemeskomlók frissítő citrusossága és gyümölcsössége jellemez.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik