Virágzó vidékünk

Turista menedék a kánikulában a parajdi sóbánya

A látogatóknak kialakított csarnok 120 méteres mélységben található.

Több ezer turista látogat ebben az időszakban a parajdi sóbányába, amely kánikula idején megfelelő menedék, ugyanis a bányában állandó, 16 Celsius-fokos hőmérséklet van – tájékoztatták az Agerpress hírügynökséget képviselői.

Fotó: salinapraid.ro

A bánya műszaki igazgatója, Sebestyén József azt nyilatkozta, hogy az év elejétől 4.500-zal többen látogatták a bányát, mint tavaly ugyanezen periódusban. 2017. július 31-éig 340.715 látogató ment le a bányába, míg 2016 július 31-éig 336.069 személy járt a föld alatti csarnokban.

Sebestyén József elmondta: az elmúlt napokban egy nap alatt legtöbb 5.600 turista ment le a bányába, de ez a szám növekedni fog a közelgő Nagyboldogasszony-napi ünnep ideje alatt.

Soha nem lebegtek ennyien a parajdi sósfürdőben
Dübörög a turizmus az erdélyi településen. A sóbánya és a sósfürdő 2015-ben százezreket vonzott Parajdra.

120 méteres mélység biztosít kikapcsolódást

A bányát látogató turisták közül egyesek egy-két órát töltenek a föld felszíne alatt, míg mások kúrára érkeznek, és naponta mintegy négy órát időznek a sós levegővel telített termekben. A turisták zöme romániai, azonban nagyon sok látogató érkezik a Moldovai Köztársaságból és Magyarországról és más uniós országokból is.

Fotó: Facebook/Parajdi sóbánya

A parajdi sóbánya látogatóknak kialakított csarnoka 120 méteres mélységben található. A gyerekeknek itt játszótereket, kalandparkot alakítottak ki, de mozizni és étkezni is lehet, ugyanakkor ingyenes internet-csatlakozásra is lehetőség van.

Akik szeretik a napsütést, azokat a parajdi sós vizű strand is várja. Sebestyén elmondta: rekordot döntöttek idén, amikor egy nap alatt 2.600 személy fordult meg a strandon.

Fotó: Facebook/Parajdi sóbánya

A természetjárók ellátogathatnak a Parajdi-sóhát és Só-szoros természetvédelmi területre. A 60 hektáron elterülő természetvédelmi területen ritka növények is nőnek, egyes fajok Romániában egyedinek számítanak.

Kiemelt kép: Facebook/Parajdi Sóbánya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik