Virágzó vidékünk

Szívén viseli a magyar ember az erdők sorsát

A Sefag Zrt. Erdők Háza Látogatóközpontjának átadásával nyílt meg hétfőn az Erdők hete országos rendezvénysorozat Kaposváron.

A huszonegyedik alkalommal rendezett Erdők hetében állami- és magánerdészetek, erdei iskolák és oktatási intézmények a Közös kincsünk az erdő mottó jegyében október 2. és 8. között 100 helyszínen 200 programmal várják az érdeklődőket. A programsorozat az erdőket népszerűsíti, szemléletet formál és tájékoztat.

Fotó: MTI – Varga György

A Sefag Zrt. 2013 és 2016 között 1,75 milliárd forintért valósított meg ökoturisztikai fejlesztéseket, újított fel például mozdonyt, hozott létre és szintén felújított kerékpárutat, vadászházat és kalanderdőt. Fenntartanak két arborétumot, hét parkerdőt, autós pihenőket, négy ökoturisztikai központot, erdei iskolát, csillagparkot, kisvasutat és most már az erdők házát is. A cég a mostani programsorozat ideje alatt a Zselici Csillagparkban kerékpárutat, a Deseda tónál lombkorona-sétányt ad át, jövőre pedig a Desedai-parkerdőben és a Ropoly-völgyben tervez beruházásokat.

Fotó: MTI – Varga György

A Földművelésügyi Minisztérium támogatásával készített közvéleménykutatás szerint a magyarok szívükön viselik az erdők sorsát, de keveset tudnak az erdőről. A megkérdezettek többsége úgy gondolja, hogy az erdőterület csökken, holott annak megduplázása az erdészek nagy sikere az elmúlt évszázadban. A válaszadók csupán a 15 százaléka megy ki az erdőbe évente legalább egyszer, ellenben 90 százalékuknak van véleménye az erdőről és az erdészekről.

Fotó: MTI – Varga György

A félezer főállású alkalmazottat foglalkoztató Sefag 80 ezer hektáron végez erdő- és 103 ezer hektáron vadgazdálkodást, jelentős fafeldolgozó kapacitása is van. A cég éves árbevétele 9 milliárd forint – írta az MTI.

Fotó: MTI – Varga György

Az Erdők hete programjait IDE KATTINTVA találod. Felvételeink az Erdők Háza látogatóközpont avatóján készültek.

Kiemelt kép: MTI

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik