Virágzó vidékünk

30 éve világörökségi falu Hollókő

A jubileumon fotópályázatot hirdetettek.

Fotópályázatot hirdetett a Nógrád megyei Hollókő világörökséggé nyilvánításának 30. évfordulóján a Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. abból az alkalomból, hogy az UNESCO 1987-ben nyilvánította a világörökség részévé Hollókő ófaluját.

Nyári szépségében tündököl a világörökségi Hollókő
Az Ófalu 67 védett, mesebeli házacskáját 1987 óta az UNESCO is jegyzi.

Ezt a fontos dátumot szeretnék megünnepelni, és felidézni a település múltját is – írta az MTI. Az alkotásokat három kategóriában várják december elsejéig.

A visszaemlékezés mellett azt is be akarjuk mutatni, hogy a kívülről változatlanságnak tűnő hollókői meghittség valójában lassú, de folyamatos változást takar, mert Hollókő élő falu, amely az utóbbi évtizedekben is alakult, szépült, változott – fogalmazott Kelecsényi Péter, a kft. vezetője.

Három kategóriában hirdették meg a pályázatot: Hollókő régen (1987 előtt), Hollókő, ahogy én látom és Hollókő30 – Hollókő ifjú szemmel. Utóbbira 25 év alatti fotósok nevezhetnek. A pályázatra csak saját fényképekkel lehet jelentkezni, és minden kategóriában csak egy fotóval, a határidő december elseje éjfél.

Zúzmarába öltözött és előbújt a felhők alól Hollókő vára
A világörökségi falu felújított erődje a száraz téli zimankóban is megmutatta szépségét.

Magyarországon Hollókő és Budapest – a budai Várnegyed a Duna-parttal – volt az első két helyszín, amely kiérdemelte ezt a címet. Hollókő a Várhegy alján épült középkori település palóc házaival, különleges, orsós szerkezetével élő településként nyerte el a világörökségi címet.

Kiemelt kép: Szinok Gábor

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik